Hallasd a hangod! Ezzel a felhívással fordult a Miskolci Önkormányzat a helyi fiatalokhoz. A következő évek ifjúságpolitikai irányvonalának kialakítását, a Miskolci Ifjúsági Koncepció elkészítését segíti az a kérdőív, melyet a napokban készített el az önkormányzat.
2021-07-17 |
Mindez fontos része annak a törekvésnek, amely a későbbi törvények, rendeletek hatékonyabbá válását segíti és egyben egy szemléletformáló program is. Az Orpheusz Állatvédő Egyesület a 90-es évek óta működik, és most is szorgalmazza a kérdőív kitöltését.
2021-02-23 |
Újra fontos lenne, hogy minél többen kitöltsék a Magyar Adatszolgáltató Kérdőívet, azaz a MASZK-ot. A koronavírus-járvány kezdeti szakaszában volt olyan nap, hogy 60 ezren töltötték ki a tesztet, a nyáron viszont már csak pár százan vagy ezren tették ezt meg.
2020-09-08 |
Budapesten még óvatosabban találkoznak az emberek másokkal, mint vidéken, de mindenhol nőtt a kontaktok száma a kijárási korlátozás, majd a veszélyhelyzet jogi megszűnésével. A MASZK, azaz a Magyar Adatszolgáltató Kérdőív adataiból az is kiderül, hogy az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány szempontjából legveszélyeztetetbb korosztályt, az időseket alig látogatták meg a náluk fiatalabbak, viszont a korosztály tagjai egymással többet találkoztak, mint a járvány előtt. Az adatokat még gyűjtik, mert jelentősége lehet egy esetleg második hullám kezelésében. A részletekről Karsai Mártont a Közép-Európai Egyetem Hálózat és Adattudományi Tanszékének egyetemi docensét kérdeztük.
2020-07-02 |
Ön elmert menni templomba tegnap? Vagy még inkább online követte az istentiszteletet? Hogyan élte meg a karantén időszakát, azt, hogy a templomok zárva voltak? Változott-e a hitélete, Istenkapcsolata? Többet, vagy éppen kevesebbet imádkozott? Úrvacsorázott-e a tévé előtt húsvétkor? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ az MTA-ELTE Lendület Történeti Folklorisztikai Kutatócsoportja, egy online kutatás keretében. A részletekről Ilyefalvi Emese néprajzkutatót, a kutatócsoport tudományos munkatársát, az ELTE BTK Folklore Tanszékének tanársegédjét kérdeztük.
2020-05-19 |
Kérdéssor készült a Tokaji borvidék fejlesztéseivel kapcsolatban a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. gondozásában. Mindez lehetőséget kínál értékelni az elmúlt időszak pozitív, negatív változásait, észrevételeket, javaslatokat megfogalmazni a térség jövőjéről. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács feladatai közé tartozik a Tokaji borvidék gazdasági, környezeti vizsgálata és értékelése, a térség hosszútávú területfejlesztési programjának kialakítása érdekében.
2020-05-01 |
Akár azzal is segíthetjük a koronavírus elleni védekezést, ha naponta kitöltjük a MASZK névre keresztelt tudományos kérdőívet, amelyet a Szegedi Tudományegyetem, a Közép-Európai Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia közösen indított el. Az online kérdőív azt rögzíti, hogy a kitöltő hány órát töltött el egy nap az otthonán kívül, ekkor milyen védőfelszerelést viselt, és hány emberrel találkozott. Az így kapott, elemezett adatokat döntéshozók is használják. A részletekről Karsai Mártont a Közép-Európai Egyetem Hálózat és Adattudományi Tanszékének egyetemi docensét kérdeztük.
2020-04-29 |
Az önkormányzati választásokra tematikus, miskolci kérdőívet is készített a Vokskabin.hu választási orientációs portál, amelyet az Andrássy Egyetem politológiai képzése készített több más szakmai partner segítségével. A kezdeményezés lényege, hogy a választópolgárok a kérdőív segítségével megismerhetik hogy a pártprogramok és a saját válaszaik alapján melyik polgármester-jelölttel mennyire egyezik az álláspontjuk. A részletekről elsőként Barlai Melani politológussal, a Vokskabin koordinátorával beszélgettünk.
2019-10-11 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt