Nem csak akkor kell imádkozni Istenhez, amikor szükségünk van a segítségére. Az imádság is olyan, mint az embertársainkkal való beszélgetés, mindennaposnak kellene lennie. – fogalmazott az Európa Rádiónak Veres Péter gávai református lelkipásztor, ifjusági referens a Nyírségi Református Egyházmegye fiataljainak szervezett konferencia egyik szervezője.
2023-11-13 |
250 éve született Csokonai Vitéz Mihály, a magyar irodalom jeles alakja, aki szoros szálakkal kötődött Debrecenhez, a Debreceni Református Kollégiumhoz.
2023-11-06 |
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Miskolci Egyetem szervezésében valósult meg. 18 éve indult a Miskolci Filmfesztivál, egy év eltéréssel a Facebook és a YouTube is, továbbá a közösségi média, illetve a Web 2.0 forradalma. A konferencia előadásai során az előadók, a tudatos internethasználat és az okos digitális képességek kihívásait, megoldásait, jó gyakorlatait járták körbe a közösségi médiától kezdve egészen napjainkig, a mesterséges intelligencia és a deep fake világáig.
2023-09-12 |
Negyedik alkalommal szervezett felzárkózási konferenciát "Erő-forrás 2023" elnevezéssel a Református Szeretetszolgálat. Az idei programnak a Tiszáninneni Református Egyházkerület biztosította a helyszínt.
2023-08-29 |
Az alapítás 120. és az újjáalakulás 30. évfordulóját a koronavírus világjárvány miatt eddig nem tudták méltó módon megünnepelni, erre ad alkalmat a mostani találkozó. Ugyanakkor arra is, hogy a hazai és határon túli magyar egyházi oktatási-nevelési intézmények munkatársai tájékozódjanak az őket érintő aktuális kérdésekről, egyebek mellett például a készülő új pedagógus státusztörvényről.
2023-04-20 |
Tavaly indította útjára és most másodszor újra Debrecenben rendezte meg országos Csodagyerek Tehetségkonferenciáját a Református Pedagógiai Intézet.
2023-04-19 |
2023 a Lelkipásztori hivatás éve. Ennek apropóján három alkalmas konferenciasorozatot hirdetett a Tiszántúli Református Egyházkerület. 3 helyszínen, 3-as csoportokban adtak lehetőséget a találkozásra a 9 egyházmegye lelkészeinek.
0:00
0:00
2023-04-04 |
A Miskolci Galériában megtartották a XI. Északkelet-Magyarországi Regionális Régészeti Konferenciát.
2023-03-15 |
Nemzetközi viszonylatban több évtizedes múltja van a GLS vezetőképző konferenciának, ahol keresztény értékrenddel, szemlélettel fejleszthetik készségeiket, önmagukat a világi vezetők.
2023-03-03 |
Diplomaosztóval egybekötött akadémiai istentiszteletet, konferenciát és kerekasztal beszélgetést szerveztek a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. Fontos feladathoz kaptak jogosítványt a végzett hallgatók, hiszen a szociális területen olykor nagyon hasznos az a lelki többlet, amit a szakmai munka mellett pluszként tudhatnak magukénak a teológián végzett szakemberek
2023-02-16 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola