Az élménypedagógia áll „Az én könyvtáram” program Csongrád megyei könyvtárpedagógiai workshop fókuszában. A rendezvény október 22-én, kedden 10 órakor kezdődik a Somogyi-könyvtár első emeleti olvasótermében. Zsilinszki-Fodor Mónikával, a könyvtár munkatársával, Az Én Könyvtáram projekt megyei szaktanácsadójával beszélgettünk az Európa Rádió Kitekintő című műsorában.
2019-10-21 |
A XXI. század közkönyvtára már nem pusztán könyv-tár, dokumentumbázis, hanem kultúra- és értékközvetítő intézmény. A tanulás és a tájékozódás helye. Közösségi hely, ahol az emberek olvasnak, tanulnak, szórakoznak, beszélgetnek; valamint a kreativitás helye, ahol az emberek kreátorok: az információt újabb tartalmak létrehozására és saját kreativitásuk kifejezésére használják fel.
2019-10-09 |
Az országos könyvtári napok keretében, vasárnap is kitárta kapuját a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és városi könyvtár, ahol megválasztották az olvasók királyát és királynőjét, valamint díjazták a könyvtár legfiatalabb és legidősebb, a 93 éves tagját is. A családi vetélkedőn több mint 30 csapat mérte össze tudását, de népi játékok, kézműves foglalkozások, agyagozás és gyöngyfűzés várta az érdeklődőket.
2019-10-08 |
Az országos rendezvénnyel egy időben, de attól mégis függetlenül megszervezett hét szinte mindenkinek kínál programokat. Minderről Bálint Ágnessel, a könyvtár igazgató-helyettesével beszélgetettünk.
2019-09-30 |
A fenntarthatóságot és a klímavédelmet a középpontba helyező ingyenes rendezvényekkel, változatos programok várják az érdeklődőket egész októberben az Országos Könyvtári Napok alkalmából Szegeden.
2019-09-30 |
Megújult a második emelet a miskolci II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtárban. Új padlóburkolattal látták el, átrendezték a könyves polcokat, hogy a középen kialakított szabad területen kiállításokat is tudjanak majd szervezni. A tervek szerint októbertől újtára indítják a nagy könyvtárbuszt is. Minderről Prókai Margit igazgatóval beszélgettünk.
2019-09-06 |
A mai napig él bennünk a kép a könyvtárosokról. Ők azok, akikkel mindig találkozunk, ha felkeresünk egy bibliotékát, segítenek a kölcsönzésben és eligazítanak a könyvek világában. De az a szakma, hogy könyvtáros, sokkal többet is jelent ennél. A háttérben hatalmas munka folyik annak érdekében, hogy a könyvtári gépezet zökkenőmentesen működjön. Oros Sándor, a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei könyvtár Csongrád megyei hálózatának könyvtárosa kalauzolta el az Európa Rádió hallgatóit a kulisszák mögé.
0:00
0:00
2019-08-22 |
Bogácson tölthettek egy hetet a Hahó könyvtársak olvasás népszerűsítő verseny győztes csapatai. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár hatodszor hívta olvasni és játszani a megye kisiskolásait vetélkedő keretében. A megye miden részéről jelentkezett 29 csapat közül a tavaszi írásbeli fordulók alapján 16 jutott be a júniusi döntőbe, az ottani szereplésért pedig 7 csapat, összesen 28 iskolás nyerte el a táborozás élményét. Következő összeállításunk hazaérkezésükkor készült.
2019-08-19 |
Ha kíváncsiak vagyunk arra a helyre, ahol élünk, vagy éppen látogatóba érkezünk egy másik városba és szeretnénk többet megtudni a történelméről, a múzeumok és levéltárak mellett érdemes felkeresnünk a helyi könyvtárat is.
2019-08-01 |
Nagyszabású civil és szakmai összefogásnak köszönhetően az idén már ötödik esztendeje, hogy a szegedi Somogyi-könyvtár Északvárosi fiókkönyvtárában huszonegy általános iskolás gyermek egy egész hetes, térítésmentes olvasótáborban vehet részt július 15–19. között.
2019-07-16 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola