Januárra megújul a Móricz Zsigmond Könyvtár Gyermekkönyvtára Nyíregyházán. Új bútorokat, például babzsákfoteleket szereznek be. Kölcsönzésre addig is van lehetőség. A Gyermekkönyvtárba egyébként már a csecsemőket is várják, az állományban pedig 16 éves korig találnak olvasnivalót maguknak a gyerekek, fiatalok. A részletekről Tóthné Szomolya Ágnes gyermekkönyvtárost hallják.
2021-11-12 |
A miskolci központú II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár tagintézményei ebben az évben is várják napközis táborba a gyerekeket. A József Attila, a Petőfi Sándor és a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban augusztus 23-27. között tartják a tábort. A három helyszínen kreatív foglalkozások, mese délelőtt, játékok és kirándulások szerepelnek a programban. Jelentkezni augusztus 2-ig a fiókkönyvtárakban személyesen vagy imélcimen lehet.
2021-07-24 |
A Parnasszus költészeti folyóirat 25 évéről szóló Árnyak és szárnyak című kötetet mutatják be – a lap országjárása, az Utazó Parnasszus keretében – a szerkesztőség munkatársai, valamint Gerendás Péter zeneszerző, énekes és Balázs István versmondó közreműködésével 2021. június 2-án, szerdán a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A hosszú bezártság után ez az első nyilvános program az intézményben, amelyet hamarosan újabbak is követnek. A részletekről Filip Gabriellát, az intézmény főkönyvtárosát kérdezzük.
2021-06-03 |
A koronavírus-járvány számos terület mellett a kulturális szférát is komolyan érintette. Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtára dolgozóinak ettől függetlenül sok dolguk volt, hiszen erre az időszakra esett az intézményüknek helyet adó Makovecz épület felújítása. Csatlósné Komáromi Katalin igazgató a következő interjúban arról beszél, hogyan készülnek a visszaköltözésre és miként terveznek az előttünk álló hónapokra annak tekintetében, hogy a járványhelyzettel kapcsolatban sok még a bizonytalanság.
2021-04-10 |
A kivitelező elkészült A Művelődés Háza és Könyvtára építészeti felújításával Sárospatakon. A Makovecz Imre által tervezett és a nyolcvanas évek elején átadott épület több mint kétmilliárd forintból újul meg, javarészt a neves építés örökségét ápoló forrásból. A felújítás építőipari része befejeződött, a fény-és hangtechnika, valamint a bútorzat kiépítése és elhelyezése van még hátra. A következőkben a kivitelezést végző építőipari cég elnök-igazgatójával, Kocsi Lászlóval beszélgettünk.
2021-04-03 |
Már a küszöb alatt sem adhatják ki a könyveket – fogalmazott rádiónknak Tomasovszki Anita a nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtár igazgatója.
2021-03-14 |
Három hónap leállás után újraindult a könyvtárbusz szolgáltatás a fehérgyarmati körzetben és a nyíregyházi bokortanyákon. A kamionból átalakított olvasóteret most a járvány miatt még nem használhatják a kistelepüléseken élők, de a busz előtt, a szabad levegőn lehetőség van a kölcsönzésre. A Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár guruló könyvtára egy kamionból átalakított olvasótér, amelyben 3500 könyv utazik a 34 szabolcsi település között. A részletekről Gurbán Lászlót, a könyvtárbusz könyvtárosát kérdeztük.
2021-03-04 |
Az olvasók kiválasztják a könyveket, s egy előre megbeszélt időben, a járványügyi szabályokat betartva átvehetik azokat. A részletekről Nagyné Szentesi Mónika könyvtárigazgatót hallják.
2021-02-05 |
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár miskolci központjában számos programmal készül január 22-ére a Magyar Kultúra Napjára. Kölcsey Ferenc munkásságához kötödő képzőművészeti és irodalmi alkotások bemutatása szerepel a programok között, de előadás hangzik el a szakmák himnuszairól is a január 18 án kezdődő héten. A Himnuszok hete programajánlóját Tumikné Csurák Ágnes városi hálózati osztályvezetőtől hallják.
2021-01-17 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt