Az együttműködés alapja, hogy mindkét intézmény palettáján szerepel roma tehetséggondozó program, melyek kiegészítik egymást a közös munka során. Az MCC már működő roma tehetség programjában jelenleg csaknem nyolcvan fiatal vesz, részt bíznak abban, hogy a közös programok során még több fiatalt bevonnak majd a tehetséggondozásba. A részletekről először Makkai László a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon és Roma Szakkollégium igazgatója számol be.
2022-07-20 |
A debreceni Arany Bikában működő intézmény mindenki számára nyitott előadásokat is kínált, amelyeken összesen 1500-an vettek részt. Még lehet jelentkezni a következő tanévre, amikor 300-nál is több diák kezdheti meg a tanulmányait.
2022-06-25 |
Gyerekkorukban nem is a korcsolya, hanem a torna és az úszás volt az első sport, amikkel megismerkedtek, de ezekről végül letettek és az úszás helyett „a víz szilárdabb változatára váltottak” – mondta el rádiónknak Liu Shaolin Sándor.
2022-05-14 |
Székely apa és sziléziai anya fiaként született Németországban. Gyermekkorát Németországban, az Egyesült Államokban, Hollandiában és Franciaországban töltötte. Az iskolát Párizsban fejezte be, majd 1986-ban diplomázott politológiából Hamburgban, ezt követően csatlakozott a Die Welt német lap szerkesztőségéhez.
2022-05-12 |
Már lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium egyetemi programjára. A tehetséggondozó intézmény miskolci központjába legfőképpen a miskolci egyetem első- és másodéves nappali tagozatos hallgatóinak jelentkezését várják.
2022-04-07 |
Átfogó kutatás készült nemrég a magyar fiatalok közérzetéről, jövőképéről és kihívásairól. Milyenek a 15-29 éves magyar fiatalok és mennyire ismerjük őket? Igaz-e az, hogy a magyarországi ifjak többsége külföldre vágyik? Ha igen, miért mennének el, illetve mi tartaná itthon őket?
2022-02-02 |
Kiemelkedően sikeres volt a 2021-es év a miskolci Mathias Corvinus Collegium (MCC) számára. Sok új diák csatlakozott az oktatási intézményhez és mintegy 200 eseményt tartottak, de a többi helyszínen is rendszeresen várják az MCC programjai iránt érdeklődőket.
2021-12-31 |
6-15 éves gyerekek számára gyűjtenek ajándékokat december 13-ig minden munkanapon 8 és 16 óra között a miskolci MCC képzési központban. Az ajándékozókat kérik, a dobozra írják rá, hogy hány éves fiúnak vagy lánynak szánják az ajándékokat!
2021-12-09 |
A magyar cégek többsége alkalmazkodott a pandémia miatt megváltozott üzleti környezethez, a jövőre gondolva megtartotta alkalmazottait, az idei évre pedig már növekedést vár – ez is kiderül abból a kutatásból, amit a Mathias Corvinus Collegium és az IFKA Iparfejlesztési Kft. közösen végzett azért, hogy feltárják a Covid-19 járvány magyar vállalkozásokra gyakorolt hatását. A tehetséggondozó intézmény miskolci központjában a kutatás vezetői, Szepesi Balázs az MCC közgazdasági iskolájának vezetője, és Pogácsás Péter a közgazdasági iskola kutatója számolt be.
2021-12-04 |
Modern idők – régi és új szerepek - ezzel a címmel rendezett beszélgetést a Mathias Corvinus Collegium Miskolci Képzési Központ. A program meghívott vendége Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos volt. A négy gyermekes családanya beszélt az anyaságról, a női szerepek változásáról és a nők szakmában betöltött szerepéről is.
2021-12-04 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt