A mentő páros Törökországban azon belül is Antakyában kutatott a földrengés túlélői után. A Hunor mentőcsapat értesítette őket, de már a Liszt Ferenc repülőtérről a Baptista Szeretetszolgálat csapatával utaztak ki a helyszínre. Csapatszinten tizenegy embert mentettek ki a romok alól, ők ketten Trafival konkrétan pedig három életet mentettek meg.
2023-03-03 |
Mentorok és diákok ismerkedtek az élménynapokon a „Tanítsunk Magyarországért” program keretében. A Miskolci Egyetemen február 22-24 között zsonglőrködéssel, közösségi játékokkal és élménybiológiai programokkal várták azt a közel kétszáz gyermeket, akik csatlakoztak a projekthez.
2023-03-01 |
Május elsejétől minden eddiginél kedvezőbb bérletrendszer használatával teljes vármegyét, sőt akár az egész országot be lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV járatainak igénybe vételével. A Magyar Kormány, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával és közreműködésével létrejövő új vármegye- és országbérlet-konstrukció révén az elmúlt három évtized legjelentősebb díjszabási fejlesztését hajtják végre a hazai helyközi közösségi szolgáltatók.
2023-02-27 |
Ismét civil véradás zajlik a héten több helyszínen az országban, így Miskolcon és környékén is. A véradó hét során Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében Kazincbarcikán, Ózdon, Mezőkövesden, valamint a megyeszékhelyen segíthetnek véradással. Az akciót - melynek keddi állomása a Magyar Honvédség miskolci Toborzóirodája volt- a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezete és az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület közösen szervezi.
0:00
0:00
2023-02-23 |
Önkéntesek jelentkezését várja a Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület egyik legnagyobb akciójukhoz. Március 18-án, teljes hosszában, a Szinvát és a patak környezetét szeretnék megtisztítani a szeméttől.
2023-02-22 |
A megállapodás tovább erősíti a már meglévő szakmai kapcsolatot az oktatási központ és a vállalat között. Az együttműködés eredményeként a gépészet, valamint az elektronika és elektrotechnika ágazatokban közösen képezik a régió legjobb szakembereit. A program sikerességét mutatja, hogy a tanulók 70%-a MOL-t választja első munkahelyének, a többiek felsőfokú képzésben folytatják tanulmányaikat.
2023-02-22 |
Két év szünet után ismét megtartják a Miskolci Egyetemen az Ásványbörzét. Március 11-12-én több, mint 100 kiállító, ismeretterjesztő előadások, földtudományi játszóház , 3D filmvetítések várják az érdeklődőket.
2023-02-22 |
A balesetek legtöbbször nem a kötöttpályás járművek vezetői hibája miatt következnek be – mondta el rádiónknak Molnár Emil, a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője. A balesetek során keletkezett anyagi kár mértékétől függően az összetört villamos is kiesik a közlekedésből akár másfél évre is. Összeállításunkban először Molnár Emil, a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetőjét hallják.
2023-02-20 |
Folyamatosan szerzi az arany, a nagyarany, az ezüst és a bronzérmeket Berecz Csaba a pálinkáival. A bérfőzető már a lehetséges gyümölcsöket kipróbálta és némelyiket tökéletesítette is, ahhoz, hogy párlatként fogyaszthassuk.
2023-02-17 |
A Festményvizsgálati Laboratórium 2005 óta foglalkozik festmények természettudományos vizsgálatával a legkorszerűbb elemzéseket és eredményeket biztosító műszerpark segítségével, mely technikai felszereltség egyedülálló és rendkívüli mind hazai, mind Közép- Európai viszonylatban egyaránt. A labor vezetője Végvári Zsófia a neves miskolci művészettörténész, néhai Végvári Lajos és Máger Ágnes festőművész lánya.
2023-02-17 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt