Bár még csak egy éves a Nyírségi Generációk Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, de nagyon aktív időszakot tudhat magáénak. Kereskai-Oláh Viktória a civil szervezet elnöke rádiónknak elmondta, a nyári hagyományőrző programok mellett ősszel is készülnek neves eseményekre. Októberben Szilva napot rendeznek, majd novemberben a magyar foci 6:3-as sikerére emlékeznek egy előadás keretében.
2022-10-06 |
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a Megakom Stratégiai Tanácsadó Irodával az Interreg Duna Transznacionális Programban egy nemzetközi hálózat tagjaként vesz részt a Talent Magnet nevű projekt megvalósításában.
2022-10-03 |
Nyíregyháza közterületein 100-150 fafajta található és jellemzően 20-25 fajból van a legtöbb. De ha ennél több és pontosabb információra lenne szükségünk, akkor egyelőre nem találunk erre vonatkozó kimutatást – állítja a Zöld Akciócsoport. Ezért határozták el, hogy önkéntesek segítségével felmérik Nyíregyháza faállományát – amelynek várhatóan többszörös haszna lesz a fákra és ránk nézve is. Dr. Szigetvári Csaba szakmai koordinátort kérdeztük a részletekről.
2022-09-30 |
Idén is csatlakozott a Debreceni Egyetem a Kutatók éjszakája országos rendezvénysorozathoz, melynek célja, hogy betekintést nyújtson a tudomány titkaiba, megismertesse és megszerettesse a nagyközönséggel a kutatói életpályát, bemutassa a legfrissebb tudományos eredményeket. Szeptember utolsó hétvégéjén a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara is részt vesz a rendezvénysorozatban, mely többek között bemutatja a Teljes szülői élmény programot. Az Egészségtudományi Kar sajtótájékoztatón ismertette az idei Kutatók éjszakájára összeállított programelemeket.
2022-09-30 |
A Nyíregyházi Egyetemen rendezik meg az I. Őszi Meseegyetemet szeptember 29-én. A rendezvényre azonban nemcsak a szakmabeli pedagógusokat várják, hanem bárkit, akit érdekel a mesék csodálatos világa. Ezen a napon Berecz András, Kossuth díjas mesemondót is meghallgathatják az érdeklődők. A rendezvény előzetes beharangozója következik. Cservenák László főszervező és Dr. Nagy Balázs főiskolai adjunktus volt a stúdiónk vendége.
0:00
0:00
2022-09-28 |
A Nyíregyházi Közterületfelügyelet munkatársai utcáról utcára ellenőrzik a városban, hogy fel van-e tüntetve az ingatlanokon a házszám, illetve amennyiben igen akkor szabályos-e.
2022-09-25 |
Érdemes ősszel is ellátogatni a Nyíregyházi Egyetem területén elhelyezkedő Tuzson János Botanikus kertbe, melyet az egyetem hallgatói rendszeresen megcsodálnak. Hétköznaponként bárki ellátogathat a botanikus kertbe, hogy megcsodálhassa az ősz színpompás növényeit.
2022-09-22 |
A Mozdulj Nyíregyháza! őszi programjai november végéig tartanak majd és a szokásokhoz híven idén is várhatók nagyobb megmozdulások – a már ismert fitnesz edzőkkel, illetve leghamarabb, szeptember utolsó hétvégéjén a bringaváros programja szeretné megmozgatni a nyíregyháziakat – tudtuk meg Hornyák Enikőtől NYMJV önkormányzati sportreferensétől.
2022-09-19 |
Részben tartalékosokból álló magyar katonai kontingens kezdi meg féléves szolgálatát Irakban; a 139 katonától a hozzátartozók és a katonai vezetők jelenlétében köszöntek el szerdán Nyíregyháza főterén.
2022-09-18 |
Ekkor bombázták le a vasútállomást és környékét. A légoltalmi szirénák 10 óra 50 perckor szólaltak meg, de akkorra már az olaszországi repülőterekről felszállt B-24-es négymotoros Liberator típusú amerikai nehézbombázók első hulláma elérte a várost. Szerencsére a pilóták korábban kioldották bombáikat, így azok a villanytelep helyett lakatlan területre hullottak.
2022-09-14 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt