A debreceni Nagytemplomtól a Szent Anna-székesegyházig vonulnak április 10-én. A keresztút stációit a Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Baptista Egyház, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, a Debreceni Evangélikus Egyházközség, valamint a Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség fogadja örökbe. Az egyes stációknál a történelmi egyházak felekezeteinek igeolvasása mellett, debreceni, beregszászi és nagyváradi színészek szolgálatát hallhatjuk.
2022-04-05 |
Czakó András, a Czakó és Társai Kft. épületgépészettel foglalkozó cég ügyvezető tulajdonosa. Több évtizede a szakmában dolgozik, jelenleg nyugdijasként tevékenykedik. Cégének neve közismert Nyíregyházán, még azok körében is, akik nem ezzel foglalkoznak. Czakó András nem csak vállalkozó, hanem hívő is, a nyíregyházi református közösség ismert tagja.
2022-04-03 |
Debrecen Város Önkormányzata, a Debreceni Egyetem és a régióvezető egyházak úgy döntöttek, hogy közösen jótékonysági hangversenyt szerveznek május 6-án, pénteken 18 órától a Református Nagytemplomban.
Letették az újonnan épülő Miskolc-Hejőcsabai Református Óvoda alapkövét, valamint időkapszulát is elhelyeztek az ünnepség résztvevői.
2022-03-30 |
A belső felújítási munkálatok is elkezdődtek, a gyülekezet ezt az önerejéből valósítja meg. Az istentiszteleten Fekete Károly tiszántúli püspök hirdette az igét. Összeállításunkban Pápay Gábor lelkipásztor beszél a hálaadó alkalomról, Koncz Imre szabolcs-beregi esperes pedig kitér a határon szerzett tapasztalataira is.
2022-03-29 |
A gyülekezet tagjai időkapszulában hagytak üzenetet a következő építő, felújító generációnak. De hogy készül el egy időkapszula, és mit üzennek a mai túrkevei reformátusok az utánuk jövőknek? Erről is beszélgettünk Kereszti Roland túrkevei lelkipásztorral.
2022-03-24 |
Már birtokba vették, a hosszú hétvégén pedig hálaadó istentiszteletet tartottak a Szajoli Református Missziói Egyházközségben annak örömére, hogy megújult a parókia és gyülekezeti teremmel is bővült annak lehetősége, ahol missziói tevékenységüket végezhetik.
2022-03-20 |
Az 1700-as években épült részben barokk, részben pedig klasszicista stílusú épület ezernél is több ülőhellyel rendelkezik. Most a torony és a külső homlokzat szépülhetett meg 380 millió forintból, melyben van pályázati forrás, kormányzati támogatás és önerő is.
2022-03-20 |
Az egyik legígéretesebb és legtehetségesebb politikus, a református nemesi családból származó Lónyay Menyhért születésének 200. évfordulóját ünnepeljük idén.
2022-03-18 |
Ünnepi istentiszteletet tartottak március 13-án a Miskolc-Belvárosi Református templomban, amelyet rádiónk is közvetített, és ahol Tőkés László prédikált. Tőkés László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, a Romániai Református Egyház Zsinatának társelnöke.
2022-03-16 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt