Vincze Lajost először választották meg az egyházmegye gondokává, valamint zsinati tagnak is, mindkét megbízatását megtiszteltetésnek érzi. Civil munkája során pálinkát főz, de azt mondja, mivel gépesített üzemük van, jól össze tudja hangolni az egyházi teendőivel a munkáját. Ismerjék meg a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye gondnokát, Vincze Lajost.
2021-09-07 |
A helyi református egyházközség úgy döntött, szívesen vállalna szerepet fenntartóként, így az önkormányzattal egyeztetve átvette az épületet és a dolgozókat. Bár a településen nem a református felekezet a legnagyobb, a szülők is örömmel fogadták, hogy keresztény szemléletben működik tovább az Ófehértói Kastélykert Református Óvoda és Családi Bölcsőde.
2021-09-04 |
Az intézmény új osztályt is indított ebben a tanévben, így három pedagógusállást is meghirdettek, valamint ettől a tanévtől iskolai lelkipásztor segíti a munkát. Az évnyitó alkalmával az új pedagógusok és diákok fogadalomtétele mellett, átadták a Szabó Magda és Szobodka Tibor Emlékéért Alapítvány díjait, valamint a Tiszántúli Református Egyházkerület Gyarmathy díját.
2021-09-04 |
Bajban van a világ, a gonosz pusztítást végez, rettegnek az emberek – akár egy akciófilm – így is lehet érzékeltetni a fiataloknak az Újszövetséget, Jézus Krisztus életét. Bodnár Máté, református lelkipásztor rendszeresen vezetője a konfirmációra való felkészítéseknek Nyíregyházán.
2021-09-03 |
Egyelőre nem kell maszkot viselni a tanulóknak az épületben, de a szülőket még kérik, hogy ne lépjenek be az iskolába. Az intézményben idén ősszel 1049 tanuló kezdi a tanévet, ezúttal 5 helyett 4 új osztály indul. A rendezvényeket is szeretnék megtartani a Református Általános Iskolák Országos Tanulmányi Versenye kivételével.
2021-09-03 |
Szombaton délelőtt, hagyományosan a debreceni református Nagytemplomban tartja istentisztelettel egybekötött ünnepi tanévnyitó közgyűlését a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. Itt köszöntik majd az intézmény új hallgatóit, az első évesek fogadalmat is tesznek majd.
2021-09-03 |
Kitárta kapuit az Immánuel Otthona és Iskola a gyermekek és a szülők számára augusztus 31-én délelőtt. Játékos foglalkozások keretében ismerkedhettek meg az új épülettel. Szeptember elsején hetven gyermekkel és több mint negyven pedagógussal indul a tanév a Kishegyesi út 156. szám alatt. A térségben egyedülálló intézmény európai színvonalú fejlesztési lehetőségekkel várja a tanulókat, Készségfejlesztő osztály is indul, így nyolcadik után is tudják tanítani a gyermekeket.
2021-09-03 |
Október második hétvégéjére idén már 14. alkalommal hirdette meg a „72 óra kompromisszum nélkül” országos önkéntes akciót három történelmi keresztény egyház, a katolikus, református és evangélikus felekezet. A kezdeményezés mottója: Több vagy, ha adsz. Ennek megfelelően szeretnék, ha minél többen csatlakoznának és tapasztalnák meg, milyen érzés, ha munkájukkal, szolgálatukkal tesznek a környezetükért, közösségükért. A mozgalmat tavaly a járvány sem állította meg, bár kevesebb résztvevővel, de meg tudták tartani. Az idei akcióra már várják a regisztrációkat és a megvalósítható projektek ötleteit. Emellett szeptember 10-éig jelentkezhetnek azok a 18 év feletti fiatalok, akik szeretnék helyi koordinátorként segíteni a sikeres szervezést.
2021-09-01 |
A 2021/2022-es tanév Országos Református Tanévnyitó rendezvényének augusztus 28-án Felsőzsolca adott otthont. Az ünnepi Istentiszteleten Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi alelnöke hirdetett igét. Az alkalmon átadták a pedagógus kitüntetések et, a Makkai Sándor díjakat majd Czibere Károly a Magyar Református Szeretetszolgálat Kuratóriumának Elnöke számolt be a „Radírozzuk ki a különbségeket” kampány eredményeiről.
2021-08-31 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt