Az ép testben ép lélek mottóhoz igazodva minden nap valami egészséghez kapcsolódó témát járnak körbe a gyermekek, akik ellátogatnak a botanikus kertbe és sportolhatnak is.
2021-07-07 |
A Gávavencsellői Református Egyházközséget még három évvel ezelőtt a korábbi polgármester kereste meg azzal a kéréssel, hogy vegye át a gyülekezet az iskolát. Idén márciusban jutottak el odáig, hogy megkérdezik a szülőket, de a többség amellett döntött, hogy ne kerüljön egyházi fenntartásba az intézmény. Sokakban csalódtunk, de nem haragszunk senkire. Folytatjuk munkánkat, az iskolába is bejárunk református hittant tartani- fogalmazott rádiónknak Veres Péter lelkipásztor.
2021-07-06 |
4.52 lett a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának érdemjegy átlaga. Az intézmény igazgatója szerint ez az adat sokat elárul arról, hogy mind a pedagógusok, mint pedig a diákok remekül végzik a feladatukat az intézményben mégpedig úgy, hogy az online oktatás ellenére sem adták könnyebben a diákok produkciójáért az osztályzatokat a tanárok, mint máskor. Az objektivitást az érettségi eredményei is visszaigazolták, ami hasonló érdemjegy átlagot hozott. Nagy-Baló Csaba igazgató mindezeken túl úgy gondolja, kollégái és a diákok is kivételes munkát végeztek a koronavírus-járvány miatti rendkívüli tanévben és beszélt a következő időszak fejlesztéseiről, valamint terveikről is.
2021-06-27 |
A Borsod megyei kórház és a Szent Ferenc kórház dolgozói, orvosai, ápolói a tiszteletet és hálát szimbolizáló valamint lélekemelő gondolatokat, imádságokat tartalmazó szíveket a járvány idején nyújtott áldozatos munkájuk köszöneteként kapták. A szivecskék Abaujvári Református Egyházközség keresztyén manufakturájában készülnek és Tóth Viktória lelkipásztor tavasszal több kórházba eljuttatta.
2021-06-27 |
Ezért és a gyülekezetet éltető tagokért, valamint a 2020-ban befejeződött belső felújításért adnak hálát június 27-én, vasárnap 15 órától, amikor Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet igét.
2021-06-27 |
Nem így tervezték, kétévenként akarták életre hívni, de olyannyira nagy sikernek örvendett az első, hogy minden évben igény van rá.
2021-06-25 |
A járvány miatti sok bizonytalanság után megrendezi hagyományos nyári konferenciáját a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége június 25-én a Debreceni Református Nagytemplomban. A 27. alkalom fő témája a Veszteségeink és reménységünk a családban és az életünkben lesz, amelyről az előadások is szólnak majd. Eddig 300 körüli a jelentkezők száma, akik az ország különböző pontjáról érkeznek, de még van lehetőség regisztrálni.
2021-06-25 |
Demeter Ottó a Tiszáninneni Egyházkerületből érkezett és végül a tanulmányai után a tiszántúlon maradt. 18 éve szolgál Zsadányban, most a következő hat évben a Békési Református Egyházmegyét is vezeti majd.
2021-06-24 |
Kívül-belül, összesen 102,5 millió forintból újult meg a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Leány utcai Gyülekezeti Központja, amelyet ünnepélyes keretek között, az egyháztáji vásárra egybekötve adtak át. Az épület az elmúlt 2 évtizedben sok rétegalkalomnak adott otthont.
2021-06-23 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola