Beszterczey András a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora ünnepélyes beiktatása október első vasárnapján volt. Az alkalmon igét hirdetett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a beiktatás szolgálatát Hadházi Tamás, a Debreceni Református Egyházmegye esperese végezte.
2021-10-06 |
Idén összesen 12 közösség jelentkezett, ebből kettő a Tiszántúli Református Egyházkerületből. A Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma minden évben kiírja a pályázatot, amely a teremtett világ védelmét helyezi a középpontba. A csaknem 10 éves mozgalomról Szűcs Boglárkával, az Ökogyülekezeti Mozgalom referensével beszélgettünk.
2021-10-01 |
Már lehet jelentkezni a nyíregyházi református óvodába, amely jövő szeptembertől indul. Dr. Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese rádiónknak elmondta: két telephelyen működik majd az intézmény.
2021-10-01 |
Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyház főjegyzője és a Debrecen-Nagyerdei Református Gyülekezet lelkipásztora szerint a legfontosabb az egyénnek, mint a közösség tagjának visszatalálni a gyökerekhez.
2021-10-01 |
A miniszterelnök a Tokaj-Hegyalja Egyetem évnyitója után látogatott a közel 500 éves intézménybe, ahol az utóbbi években elért eredményekről, valamint a tervezett fejlesztésekről érdeklődött – közölte rádiónkkal Nagy-Baló Csaba igazgató.
2021-10-01 |
A tervezett rendezvények nagy része azonban a koronavírus járvány miatt elmaradt. A programokat most sűrítve szeptember 25-én igyekeztek pótolni a szervezők. Az emlékév programjai a Debreceni Református Kollégium Baráti Köre rendezvénye részeként valósultak meg. Az alkalmon többek között egy új harangot is átadtak, valamint a Kollégium belső udvarán található harang emléktáblát kapott.
2021-10-01 |
Jótékonysági koncertet ad Pintér Béla keresztyén előadóművész október 09–én szombaton, a református templomban Hejőbábán. A rendezvény adományát a templom felújítására fordítják.
2021-09-28 |
A Szakkollégium szoros kapcsolatban és együttműködésben dolgozik a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat minden tagjával. A hálózat 10 éve kezdte működését.
2021-09-23 |
A településen jelenleg három csoportos a református óvoda, a most épülő új óvoda már négy gyermekcsoporttal fog működni, 100 gyermek számára biztosít elhelyezést. Az óvodafejlesztés során az új épülethez kapcsolódó kivitelezési munkák 751 millió Ft értékben, részben hazai támogatással, részben a fenntartó saját forrásából valósulnak meg 2022 végéig.
2021-09-21 |
Debrecenben, a Bakelit sörözőben várják az érdeklődőket, akik a történelmi keresztény egyház papjainak, lelkipásztorainak tehetnek fel kérdéseket szeptember 20-án, hétfőn, este 7 órától.
2021-09-18 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt