Már ezelőtt is létezett egy jelentős összefogás a történelmi keresztény egyházak között, és 1991-ben néhány munkatárssal alapították meg a jelenlegi segélyszervezetet, amely mára nemzetközi szinten is ismertté vált. 50 intézménnyel, 400 munkatárssal és önkéntesekkel segítik a rászorulókat elsősorban adománygyűjtéssel. A szervezet idén ismét meghirdeti adventi kampányát a Tesco áruházakban.
  • 30 éves a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
0:00
0:00
2021-11-18 |
Miskolcon és környékén is megszervezi napközis táborait az Ökumenikus Segélyszervezet - tudtuk meg Gáncs Kristóf kommunikációs igazgatótól. Mint elmondta: immár 8. alkalommal hirdették meg a Felhőtlen gyermekkor elnevezésű kampányukat, amelynek célja esélyt adni a járvány alatt tovább halmozódó hátrányok ledolgozására. A "Felhőtlen gyermekkor" országos gyűjtéshez bárki tud csatlakozni, az 1353-as adományvonal tárcsázásával illetve a segélyszervezet honlapján olvasható elérhetőségeken - tette hozzá Gáncs Kristóf az Ökumenikus segélyszervezet kommunikációs igazgatója.
  • NYÁRI TÁBOR HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYEREKEKNEK
0:00
0:00
2021-05-27 |
Egyre kevesebben rendelkeznek az adójuk egy százalékáról, de ennek ellenére is nő a Magyar Református Szeretetszolgálat számára tett felajánlások száma. Lucski Zsófiát a Szeretetszolgálat sajtóreferensét kérdeztük.
  • Nőtt a Magyar Református Szeretetszolgálat számára tett adófelajánlások száma
0:00
0:00
2021-05-09 |
Az adományokat online és személyesen is várják. Iszlai Gergellyel, a Magyar Református Szeretetszolgálat Debreceni Irodájának operatív vezetőjével beszélgettünk.
  • A Magyar Református Szeretetszolgálat ismét több száz rászoruló számára szeretné szebbé tenni a húsvéti ünnepet
0:00
0:00
2021-03-14 |
A látható jövedelem nélkül gazdagodó emberek, családok valós pénzügyi háttere ellenőrzésének hatékonyabbá tételére készített munkaanyagot még júliusban a sátoraljaújhelyi önkormányzat Szamosvölgyi Péter polgármester kezdeményezése alapján. A városvezető akkor úgy nyilatkozott rádiónknak: nem tipikusan sátoraljaújhelyi problémáról van szó, hiszen szinte minden nagyobb településen élnek olyan emberek, akik bár segélyre jogosultak, mégis nagy értékű házakban élnek, tízmilliós autóval járnak, valamint olyan életvitelt folytatnak, amely csak komoly bevételből képzelhető el. Az ügyben fejlemény történt, erről beszél Szamosvölgyi Péter.
  • VALÓBAN RÁSZORULÓK? - II
0:00
0:00
2020-09-04 |
A szervezeteket összefogó testület és az MRSZ is folyamatosan igyekszik támogatni azokat, akik nehéz körülmények között élnek. A most átadott csomagok értéke összesen körülbelül 700 ezer forint volt.
  • 100 rászorulónak adott át tartós élelmiszereket és immunerősítő készítményt tartalmazó segélycsomagot a Magyar református Szeretetszolgálat
0:00
0:00
2020-08-01 |
A látható jövedelem nélkül gazdagodó emberek, családok valós pénzügyi háttere ellenőrzésének hatékonyabbá tételére készít munkaanyagot a sátoraljaújhelyi önkormányzat. Erről rendkívüli ülés keretében döntött egyhangúlag a napokban a zempléni város képviselő-testülete Szamosvölgyi Péter polgármester kezdeményezése alapján. A városvezető úgy nyilatkozott: nem tipikusan sátoraljaújhelyi problémáról van szó, hiszen szinte minden nagyobb településen élnek olyan emberek, akik bár segélyre jogosultak, mégis nagy értékű házakban élnek, tízmilliós autóval járnak, valamint olyan életvitelt folytatnak, amely csak komoly bevételből képzelhető el.
  • Valóban rászorulók?
0:00
0:00
2020-07-28 |
Kárpátalja kormányzója nagy elismeréssel szólt a magyar szervezet munkájáról, különös tekintettel a jelenlegi COVID19 járványhelyzetben, szoros kormányzati együttműködésben megvalósított segélyprogramokra. Megerősítették azt a törekvést, hogy a humanitárius akciók mellett a járványkezelés magyarországi tapasztalatainak átadása is fontos segítséget jelenthet a következő időszakban Kárpátalja számára.
  • Új fejezet kezdődik az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai munkájában
0:00
0:00
2020-05-27 |
Elindult a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat új, az összes magyarországi mobilszolgáltató ügyfelei számára ingyenesen elérhető ÉletMentő elnevezésű applikációja, amely gyorsabbá és hatékonyabbá teheti a segélyhívást.
  • ÉletMentő applikáció indul Magyarországon
0:00
0:00
2020-01-30 |
A 130 millió forintból elkészült, több mint 300 négyzetméteres épület olyan szolgáltatásokat nyújt, ami a környékbeli rászoruló családok életét könnyíti meg.
  • Waberer-ház avatás Sátoraljaújhelyen
0:00
0:00
2019-05-09 |