A város polgármesterét, Szamosvölgyi Pétert az ünnep apropóján kérdeztük a város történelméről, múltjáról és jelenéről, azokról a kihívásokról, amelyekkel ma szembesül az itt élő polgár.
2020-10-06 |
Október 6-a az Aradi vértanúk napja. Ezen a napon méltó módon emlékeznek az 1849-es eseményekre, most az iskolarádión keresztül jutnak el a szavak a gyerekekhez a magyar és történelem szakos kollégák segítségével.
2020-10-06 |
Október a Reformáció Hónapja, melynek utolsó napján október 31-én a protestánsok világszerte megemlékeznek arról, hogy 1517-ben Luther Márton kitűzte a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, ezzel elindítva az egyház megújulását, a reformációt. Az ünnepi hónapot rendszerint számos rendezvény kíséri, idén azonban – mint az élet szinte minden területén – ebben is változást hoz a járványhelyzet.
2020-10-02 |
A Balmazújvárosi Sütöde „Hajdúsági házi kenyér” nevet viselő terméke lett az idei Szent István napi kenyér. Lakatos Tibor, a Magyar Pékszövetség alelnöke, a megyei pékszövetség elnöke rádiónknak elmondta: 9 évvel ezelőtt azért hirdették meg a versenyt, hogy egyrészt ösztönözzék a pékeket, másrészt a vásárlók is érezzék, hogy ez egy fejlődőképes szakma. Az idén két kategóriában hirdették meg a versenyt: innovatív, valamint Szent István napi kenyér kategóriában. Követelmény volt, hogy a benevezett receptúra csak magyar és adalékmentes alapanyagokat tartalmazhat, kis- és nagyüzemi módszerrel is elő lehessen állítani, és döntően gabonaféleségből készülhet.
2020-08-21 |
Még fontosabb lehet egy járvánnyal terhelt helyzetben Isten felé fordulni- mondta rádiónknak Molnár Norbert, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkipásztora.
2020-08-21 |
Aki a jelenlegi járványhelyzetben nyaralni megy, leginkább belföldi célpontot választ, és a Karneváli Hét porgramjai, a rendhagyó Virágkarnevál és az egyéb látnivalók sokakat vonzanak a cívisvárosba.
2020-08-19 |
Mindkét évfordulóról megemlékeznek az augusztus 20-i nagydíjon, amelyen a gázvezeték utcai pálya nevet is kap. A salakmotor pályát ebben az évben is korszerűsítették, a legmodernebb lufipalánkkal látták el.
2020-08-08 |
Rendhagyó az idei Húsvét, a koronavírus járvány miatt nem ünnepelhetnek együtt templomaikban a keresztények. De Jézus feltámadásának örömüzenetét most még inkább fontos megélnünk. A kereszthalál nem az élet vége, az üdvözülés ígérete reményt kell hogy adjon, és imáinkban találkozhatunk, összekapcsolódhatunk Húsvét ünnepén is. Erről beszélt Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
2020-04-12 |
A katolikus egyház hívei hogyan ünnepelnek idén? Ők részesülhetnek-e az eukarisztiában? Vannak-e online közvetített misék? És... vajon mit gondol egy katolikus plébános arról az olasz paptársáról, aki meghalt, miután önként mondott le a lélegeztetőgéről, hogy egy másik koronavírusos beteg életét megmenthesse? Benyik György Szeged-Tarjáni plébánossal beszélgetünk.
2020-04-11 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt