Idén viszont – a biztonsági óvintézkedések betartása mellett - ismét felcsendül a muzsika a történelmi falak között. Az adventi koncertek első alkalma december 6-án lesz. A Nagytemplom emellett más kulturális rendezvényekkel is készül az ünnepre.
2021-11-25 |
Az Adventi Kézműves Vásár Debrecenben a Karácsonyi ünnepet megelőző négy hétvégén a város főtere mellett, fedett helyen, bemutatókkal várja az érdeklődő vásárlókat. Az itt jelen lévő- népi hagyományainkat éltető- alkotók értéket és egyediséget kínálnak, akár névre szóló ajándékot is készítenek megrendelésre
2021-11-21 |
Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyház főjegyzője és a Debrecen-Nagyerdei Református Gyülekezet lelkipásztora szerint a legfontosabb az egyénnek, mint a közösség tagjának visszatalálni a gyökerekhez.
2021-10-01 |
A város V. István királytól kapott királyi kiváltságlevelet, s a XVII-XVIII. századra virágzó kereskedővárossá, s meghatározó vármegyeszékhellyé vált. A trianoni döntés megpecsételte a település sorsát, határmenti kisváros lett a hajdan erős és jelentős Sátoraljaújhelyből. A  második világháború után álmos kisvárosként emlegették. A rendszerváltás óta folyamatosan fejlődik, gyarapodik, a város mindenkori vezetői új utakat, új lehetőségeket kerestek és teremtettek.
2021-09-25 |
Dezső Zsigmond tervezőmérnök Debrecen város díszpolgára lett. A középiskolai tanulmányai után a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett, majd a Keletterv munkatársa lett. A 90-es évek elején hozta létre saját cégét, amelyhez az elmúlt évtizedekben Debrecen számos jelentős épülete fűződik, mint például a Kölcsey Központ, a Nagyerdei Stadion és Strand, valamint szállodák. Munkáját nemzetközi szinten is jegyzik, elismerik.
2021-08-26 |
Úgy tűnik, Háromhután bármilyen rendezvényt szerveznek, az mindig nagy sikert arat. A napokban megrendezett sztrapacska-napon is csaknem kitehette a megtelt táblát a zempléni hegyek ölelésében megbúvó, alig százharminc állandó lakosú kistelepülés, olyan sokan érkeztek az eseményre.
2021-08-26 |
A gyülekezet gondnoka, Bátory Gábor szerint ez kötelességük, hiszen az ötszász éves templomuk, és gyülekezetük története is erre kötelezi őket. Felidézte: a templom padjai a mai napig őrzik például katonák monogramját, akik a frontra indulásuk előtt karcolták be a templompadba neveük kezdőbetűit. A megemlékezésekről elsőként Sivadóné Cselenyák Dórát, a Báthory Anna Református Általános Iskola igazgatóját kérdeztük.
2021-06-11 |
Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztyén ünnep, amelyen a keresztyének a Szentlélek mennybemenetelét, az egyház születésnapját ünneplik. Idén május 23-24-én tartják. A Szentlélek ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára. Hangóné Birtha Melindát a Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkipásztorát hallják.
2021-05-23 |
Megünnepelték a segélyvonalak világnapját a Miskolci szervezetek is. Szakmai egyeztetésre ült össze három telefonos segélyszolgálat a Miskolci Áldozatsegítő Központban, hogy így ünnepeljék meg a távközlési világnapot, ami egyben a segélyvonalak világnapja is.
2021-05-21 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt