A napokban Koppenhágában tartott jubileumi konferenciát a járvány miatt hosszú idő után már élőben tudták megrendezni, igaz, hogy még hibrid módon, online is jelen volt néhány ezer résztvevő. Ezúttal a covid hatásai mellett a korai diagnosztika, a megelőzés, a vérben megjelenő, a betegség kialakulására utaló ellenanyagok kiszűrése volt a fő téma.
2022-06-13 |
A támogatott vényköteles gyógyszerek 53 milliárd forintra ugró márciusi patikai forgalma az elmúlt két év legmagasabb értéke. - Ennek az egyik oka, hogy tavasszal több vitaminra van szükségünk és ezeket szerezzük be ilyenkor – mondta el rádiónknak Dr. Nyíri László a Magyar Gyógyszerészi Kamara Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Szervezetének elnöke.
2022-06-01 |
A rehabilitáción egy csapat dolgozik, így ha szükséges több szakterület orvosa, valamint gyógytornászok, dietetikusok és pszichológusok is segítik a gyógyulást. A programra még várják a jelentkezőket. A részletekről Varga János, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának docense számolt be.
2022-05-11 |
A becslések szerint 2040-re már az 5. vezető halálok lesz a vesebetegség, amelyet nagyban befolyásol a szív és érrendszeri betegség is – erről beszélt rádiónknak Dr. Balku István belgyógyász. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vesebeteg Egyesület elnökségi tagja elmondta: a megyében idén februárban mintegy 350 beteget kezeltek művesével.
0:00
0:00
2022-03-09 |
Amióta elkezdődött a tanév, megnőtt a felső légúti megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. Mi a helyzet az idei influenza-szezonnal? Miért fontos, hogy felvegyük a koronavírus elleni harmadik oltást is?
2021-11-12 |
Az eseményen mindenki elhelyezheti az adománygyűjtő ládába a kislány kórházi kezelésére szánt összeget.
2021-11-06 |
Az októbert rózsaszín hónapként is emlegetik, hiszen ilyen színű szalagocska jelzi a mellrák elleni küzdelmet, mely ebben az időszakban kiemelt figyelmet kap. A szakemberek a szűrővizsgálatok fontossága mellett kiemelik a rendszeres önvizsgálatot és bármilyen gyanús jel esetén az azonnal történő orvoshoz fordulás jelentőségét. Az időben kezelt melldaganat ugyanis eredményesen gyógyítható.
2021-10-06 |
Az elmúlt nyár bőrgyógyászati tapasztalatiról, a megelőzés fontosságáról, a melanómáról és a sokakat érintő lipómákról is kérdeztük Dr. Mészáros Anett bőrgyógyászt. A szakember nyomatékosította, hogy érdemes napi szinten ápolni és szemrevételezni a testünket.
2021-09-04 |
Jótékonysági futást rendeztek Sárospatakon a gyógyulófélben levő leukémiás beteg gyermekekért. A debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítvány Fuss, Fotózz, Mosolyogj! kampányának részeként megszervezett program keretében a stafétát jelképező lángot Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke Bánné dr. Gál Boglárkának, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökének adta át.
2021-07-28 |
A Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezet és Segítő Szolgálata harminc évvel ezelőtt alakult meg. Legfontosabb feladatuknak tekintik az egészségnevelést a fiatalok körében, programokkal, előadásokkal hívják fel a figyelmet a betegség korai felismerésére és az önvizsgálat jelentőségére, továbbá szűrések szerveznek a lakosság körében. A betegeket és hozzátartozóikat szakmai, jogi és lelki segítségnyújtással támogatják, rehabilitációjukat pedig klubfoglalkozások keretében segítik. Virág Judit a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezetének elnöke a vendégünk.
2021-05-30 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt