A püspök elmondta: a mostani időszak az állami támogatásoknak köszönhetően egy kegyelmi állapot, az egyház a szívből jövő hálaáldozatnak segítségével tud fejleszteni.
0:00
0:00
2021-08-02 |
Felvételről közvetítettük a Csillagpont református ifjúsági találkozó úrvacsorás záró istentiszteletét Debrecenből. Igét hirdetett Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségének elnöke. A felvétel július 31-én készült.
Az esemény Magyarország 3. legnagyobb boros találkozója, a művészek számát tekintve pedig a legnagyobb jazzfesztivál. 4 napon keresztül félszáz magyar pincészet borkínálatából kóstolhatnak a látogatók, illetve 286 magyar jazzmuzsikus 61 formációban 4 színpadon gondoskodik a jó hangulatról.
2021-07-31 |
A tanító szak esetében tavaly országosan tapasztalt drasztikus visszaesés után most nagyobb volt az érdeklődés. Az intézményben is nyitva áll a pótfelvételi lehetősége, és akár államilag támogatott helyekre is be lehet még jutni.
2021-07-31 |
A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó egyik fontos helyszíne a Lehetőségek utcája, ahol a különböző missziók, egyesületek, szervezetek mutatkoznak be. Az érdeklődők előadásokat hallhatnak, személyes beszélgetéseken, játékokon vehetnek részt.
2021-07-31 |
A Budapesti Műszaki Egyetemen működő közösség célja a mérnöki hivatás és a hitélet összekapcsolása. Istentiszteleteik során különleges illusztrációkat is láthatnak a jelenlévők. A fesztiválra elhozták a versenyezz a robottal programot.
2021-07-30 |
A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó kaput nyit a fiataloknak az egyház és mindenek előtt a közösség, a szeretet és a hit felé.- mondta Balog Zoltán református püspök, a zsinat lelkészi elnöke, amikor megnyitotta Kárpát- medence legnagyobb református fesztiválját. Az egyházi méltóság úgy látja, hogy a református egység továbbadása és fenntartása napjainkban folyamatos küzdelem, ezért van különösen nagy jelentősége, hogy több száz határon túli vendége is van a keresztény rendezvénynek.
2021-07-30 |
Megnyitotta kapuit a 2021-es Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó a debreceni agrárcampus területén. A Kárpát- medence legnagyobb református fesztiválja július 27-e és 31-e között kétezer fiatal, köztük 400-nál is több határon túli vendég számára kínál lelki és kulturális programokat egyaránt.
2021-07-30 |
A tavaly átadott új nagyerdei szabadtéri strand jelentősen hozzájárult az Aquaticum népszerűségéhez és elismertségéhez. A fejlesztésnek köszönhetően már több hazai és nemzetközi díjat is átvehettek – értékelt Fazekas Lajos, az Aquaticum Debrecen Kft. ügyvezető igazgatója.
2021-07-30 |
A koronavírus-járvány a zeneoktatás területén is nagy változásokat hozott. A művészeti tevékenység virtuális formáinak megjelenését, hatását illetve a kultúrafogyasztás új szokásait vizsgálták a Debreceni Egyetem szakemberei. A kutatás ősszel indult azzal a céllal, hogy feltérképezzék azokat a kreatív, a tanulók aktivitását elősegítő módszereket, melyek eredményesen beépíthetők a korszerű művészetoktatási rendszerbe
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt