A Debreceni Református Nagytemplom nyári programjai július elsején kezdődnek. A "Szerelmes Nagytemplom" fantázianév alatt zajló tematikus napi ajánlatok célja, hogy idén minden korosztály valóban beleszeressen a Nagytemplomba: keddenként a felderítések, szerdánként a zene, csütörtökönként pedig a különleges élmények iránt érdeklődőket várják a templomi túrákra.
0:00
0:00
2021-07-02 |
A Dorkász Szolgálat alapítvány táborai már elkezdődtek. Idén a tervezett 7 turnusból hatot tudnak megvalósítani. Elsősorban családoknak és hátrányos helyzetű gyermekeknek, de a debreceni fiú- és a budapesti leányjavító intézetekbe is ellátogat a szervezet, és egy hét tábori élményt nyújt az ottani fiataloknak.
2021-07-02 |
Az Ironheart kutatócsoport, és hálózat - mely az Európai Unió támogatásával működik a Debreceni Egyetemen - befejezte 4 éves programját. A program célja a betegek szolgálata mellett a fiatal kutatók hivatásának elindítása, gondozása, valamint az ér- és szívbetegségek új megelőzési és kezelési lehetőségeinek feltárása volt. A 11 kutatócsoport alkotta konzorciumban 130-nál is több munkatárs dolgozott, és körülbelül 100 publikáció készült. Emellett egyedülálló az a gyógyító munka, amelyet egy különleges molekula segítségével értek el.
A szervezők szeretnék, ha a 16-23 év közötti fiatalok köréből olyan önkénteseket vonhatnának be a kis zenei helyszínek működésébe, akik tevékenyen részt vennének a „színfalak mögötti” életben.
2021-06-30 |
A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének tisztújító küldöttgyűlésén és Vöröskereszt-világnapi megemlékezésén vehette át az országos igazgatóság által odaítélt Év Médiatámogatója díjat az Európa Rádió debreceni szerkesztősége. A járvány miatt a tavalyi ünnepséget nem tudták megtartani, így az idei díjakkal együtt adtak át a tavalyi elismeréseket.
2021-06-30 |
Istentiszteletet közvetítettünk Debrecenből, a Kossuth utcai református Verestemplomból. Igét hirdetett Tóth Tamás, a gyülekezet lelkipásztora.
Most zárul le a Debreceni Szakképzési Centrum csaknem 550 millió forintos nagy pályázati projektje, amely még 2018-ban indult uniós támogatással a GINOP, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében. A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése volt a cél, ennek érdekében különböző beruházásokat, eszközbeszerzéseket hajtott végre, digitális műhelyeket alakított ki a DSZC, valamint oktatói továbbképzésében, tanulói felzárkóztatásában és tehetséggondozásában is jelentős lépéseket tett.
2021-06-27 |
Elsősorban az autóiparban használatos elektronikai alkatrészek gyártásával foglalkozik majd. A zöldmezős beruházás alapkövét még 2018. szeptember 17-én tették le. A gyáravató ünnepségen először Pósán László országgyűlési képviselő mondta el gondolatait.
2021-06-27 |
A járvány miatti sok bizonytalanság után megrendezi hagyományos nyári konferenciáját a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége június 25-én a Debreceni Református Nagytemplomban. A 27. alkalom fő témája a Veszteségeink és reménységünk a családban és az életünkben lesz, amelyről az előadások is szólnak majd. Eddig 300 körüli a jelentkezők száma, akik az ország különböző pontjáról érkeznek, de még van lehetőség regisztrálni.
2021-06-25 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt