Erről tartottak sajtótájékoztatót a Debreceni Szakképzési Centrumban, amelynek 3 intézményében adhat számot tudásáról hétszáz végzős diák. A centrum 11 iskolában, 17 ágazatban, 63 alapszakmát kínál a nyolcadik osztályosok számára. Az idei felvételizőknek a jelentkezési lapokon csupán a szakirányt kell megjelölniük.
2021-01-22 |
A Debreceni Nyári Egyetem január 18-29. között szervezett intenzív online kurzusán 27 ország hetven hallgatója tíz csoportban igyekszik elsajátítani a magyar nyelvet, vagy tökéletesíteni nyelvtudását. A program minden nap négy nyelvórával indul, majd délután kulturális események zajlanak. Szombat délután, az esti társalgóba a magyar nyelven folyékonyan beszélőket várják. Az intézmény munkatársai 2021 nyarán már szeretnék hagyományos formában is megszervezni nyelvtanfolyamaikat, és remélik, hogy a népszerű „Modern Hungary" órákat is meg tudják tartani. Addig is februártól kezdődnek a szemeszterkurzusok a virtuális térben.
Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. A 2021-es évben a Szakkiállítás online rendezik meg. 2020-ban a rendezvényen mintegy 200 kiállító és 50 hazai felsőoktatási intézmény hallgatói-, oktatói vettek részt és adták át a legfontosabb információkat az intézményeikről. Minden évben képviselteti magát az eseményen a Debreceni Egyetem is.
Az esemény ezúttal online zajlik és szorosan kapcsolódik az ökumenikus imahéthez, a válaszolók pedig a nagy egyházak vezetői, képviselői, többek között egy szerzetes nővér is. A részletekről Berecz Pétert kérdeztük.
2021-01-21 |
A Debrecen-Kistemplomi Ispotályi Református Egyházközség templomának turisztikai fejlesztése az „Orando et laborando „ -imádkozva és dolgozva program keretében még tavaly év végén kezdődött 300 millió forintos támogatással. Ebből az összegből valósulhat meg a héjazat csere, az utólagos vízszigetelés, az épület körüli angolaknák létesítése, megújul a homlokzat és új lépcsők épülnek valamint korszerűsödik a fűtés és a világítás.
2021-01-20 |
A fejlesztésre azért volt szükség mert az iskola épülete 40 éves, ezen kívül az intézmény jelenleg 3 különböző helyen működik. A korszerűsítés célja, hogy összekapcsolja ezt a 3 helyszínt. A beruházás 1,2 milliárd forint uniós és hazai forrásból valósul meg és várhatóan 2022 május végére készül el.
2021-01-20 |
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a nemzetközi mozgalomhoz csatlakozva idén is meghirdette az Ökumenikus Imahetet. Az országos nyitó istentisztelet január 17-én, vasárnap a fővárosban lesz, ez a nap 2017 óta az üldözött keresztényekért való imádkozás napja is. A gyülekezetek mindenhol a maguk módján, lehetőségeik szerint csatlakozhatnak a rendezvénysorozathoz.
0:00
0:00
2021-01-17 |
1997-ben Tiszabecsen kezdte szolgálatát, és 2008 óta Létavértesen lelkipásztor. Eddigi munkássága tapasztalatait szeretné hasznosítani új pozíciójában. Kiemelt feladatnak tekinti a kisebb gyülekezetek támogatását, a fizikai és lelki építkezést, a kapcsolatok erősítését. Hadházi Tamás esperessel Oláh Ilona beszélgetett.
2021-01-17 |
A Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézete 14 hetes online kurzust hirdetett a popzene szerelmesei számára egészen a kezdő szinttől. A hangszeres és ének képzésekre 16 éves kortól várják a felnőtt jelentkezőket. Alkalmassági vizsga után dől el, ki milyen szinten kezdheti meg tanulmányait. Az oktatók között olyan neves előadók szerepelnek, mint például Wolf Kati énekesnő
Magyarország legjelentősebb felsőoktatási választékával várja leendő hallgatóit az idei általános felvételi eljárásban a Debreceni Egyetem. Bartha Elek oktatási rektorhelyettes a keddi online tájékoztatón kiemelte, hogy az intézmény a legszélesebb képzési palettát nyújtja felvételizőknek. A képzések száma összességében meghaladja a félezret.
0:00
0:00
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt