Az intézmény új osztályt is indított ebben a tanévben, így három pedagógusállást is meghirdettek, valamint ettől a tanévtől iskolai lelkipásztor segíti a munkát. Az évnyitó alkalmával az új pedagógusok és diákok fogadalomtétele mellett, átadták a Szabó Magda és Szobodka Tibor Emlékéért Alapítvány díjait, valamint a Tiszántúli Református Egyházkerület Gyarmathy díját.
2021-09-04 |
Mintegy 400 diákkal kezdi meg a 2021/22-es tanévet a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, amelynek kollégiuma is maximális létszám, több,mint 250 gyermek mellett működik majd a következő tanévben. A legtöbb gyermek Hajdú- Bihar megyéből érkezik az intézménybe. Az év kezdésre maximálisan felkészültek, az épületet teljes körűen fertőtlenítették.
2021-08-29 |
Az ELTE matematika alapszakának végzett hallgatója, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium egykori diákja nyerte a 28. International Mathematics Competition for University Students (IMC) elnevezésű, kifejezetten egyetemisták számára megrendezett nemzetközi matematikaversenyt.
2021-08-11 |
A Selmeczi hagyományokhoz híven az egyenruhába és egyenviseletbe öltözött fiatalok, fáklyákkal a kézükben „burs nótákat” énekelve vonultak végig a Széchenyi utcán, a Városházától a Petőfi térig. A diákok mindent megkaptak az egyetem berkein belül és kívül amire szükségük lehet a nagybetűs életben: barátságot, toleranciát, hazaszeretetet, kollegalitást, összetartozást, feltétel nélküli segítségnyújtást – mondta el rádiónknak Jánosik Zsuzsanna a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kommunikációs referense.
2021-07-11 |
Magyarország legfontosabb kultúrtörténeti helyszíneinek megrajzolására készül egy sárospataki öregdiák, Szoboszlay András. A gyakran Budapest rajzolójaként is emlegetett művész az ismert egykori sárospataki teológiaprofesszor, Újszászy Kálmán unokája, egyebek mellett egykor a nagyapja könyvéhez készített képeket is újra rajzolná mai szemmel. A következő interjú elején arról mesél, hogy milyen módon hatottak az életére a sárospataki évek.
2021-07-02 |
Az idén 25 éves, tehetséggondozással foglalkozó Mathias Corvinus Collegium megnyitotta képzési központját Debrecenben az Aranybikában. Az intézmény a hétvégén nyílt napot tart azon diákok számára, akik a tanulmányaik mellett jelentkeznének képzéseikre. Bognár Istvánt, a Mathias Corvinus Collegium regionális képviseletének vezetőjét kérdeztük.
2021-06-18 |
Az idei tanév is nagy próbatétel elé állította a diákokat, a pedagógusokat, de a szülőket is. A sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola igazgatójával, Mészáros Csabával értékeljük az elmúlt tanévet, s megvonjuk a mérlegét az elvégzett munkának.
2021-06-15 |
Csaknem nyolcvan diák vette át bizonyítványát a Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Gépipari Technikumban. A gépgyártás technikus nagyon keresett szakma. Az oklevelek átadásán több cég is képviseltette magát, munkahelyi toborzást tartottak a fiatalok körében. A gépgyártás-technológiai technikus részt vehet a gyártástervezésben, és magában a gyártásban is, de a diákok a szerelés, a karbantartás, és a javítás alapjait is elsajátítják tanulmányaik során. - mondta el Tátrai István József, az intézmény igazgatója.
2021-06-10 |
A Déri Múzeum munkatársai „Utazás Debrecenben” címmel újabb felhívással fordulnak a középiskolásokhoz. Ezúttal LAPBOOK készítő városismereti versenyre várják a diákokat, akiknek Pákh Albert azonos című szövegét kell felhasználniuk munkájukhoz, melyeket július 14-e és 16-a között adhatnak le, nyitvatartás esetén a Debreceni Irodalom Háza pénztárosánál, amennyiben a pandémia miatt az intézmény zárva tartana, Aranyi Fruzsina múzeumpedagógusnál előzetes telefonos egyeztetés után.
2021-04-25 |
A nemzeti köznevelésről szóló  törvény alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A pandémia miatt lehetőség van online beiratkozásra is, de vannak intézmények, ahol a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett, de személyesen is lehetőséget biztosítanak az óvodai beiratkozásra.
2021-04-20 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola