Az egyesület célja, hogy olyan gyermekes családoknak nyújtsanak segítséget, akik a szegénységgel és/vagy betegséggel küzdenek. Idén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Civil Közösségeiért Díjat adományozott a Zsófi-ReményVár Egyesület részére.
0:00
0:00
2021-09-21 |
Megújult külsővel várja az érdeklődőket az Avasi Közösségi Kávézó. A Dialóg Egyesület, valamint az avasi lakosok sok új programot szeretnének elindítani a közeljövőben, hiszen a pandémia miatt hosszú időn át elmaradtak a találkozók. Csere Áron, a Dialóg Egyesület elnöke rádiónknak elmondta azt is, szeretnék elérni, hogy minden miskolci aktívan vegyen részt a Miskolcot érintő fontos döntések meghozatalában.
2021-09-15 |
A miskolci civil szervezet honlapjára bárki írhat, név nélkül olyan eseményről, ami szebbé tette a napját, vagy ami mosolyt csalt az arcára. Az Egy Jó Dolog Egyesület célja, hogy alapítóinak élettapasztalatát felhasználva olyan új felismerésekre ösztönözze az embereket, amik életük során megélt nehéz helyzetekben hasznukra válhatnak. Tulajdonképpen a pozitív látás szemüvegét mutatják meg, hiszen a rossz dolgoknak általában vannak jó oldalai is, amiket érdemes észrevenni, a lelki békénk érdekében – ezt mondta rádiónknak Karsza Péterné Szalánczi Beáta, az Egy Jó Dolog Egyesület elnökségi tagja.
0:00
0:00
2021-05-20 |
Aktívan! Ezzel a címmel tartott tájékoztatót a miskolci Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület. Itt ismertették a Civil 1%-os kampányt, Borsod megyében 1.768 egyesület, alapítvány várja az adózók 1%-os felajánlását. Szó volt a közelgő adóbevallási határidőkről, valamint a járványügyi szabályok könnyítéseiről és a még mindig gondokat okozó betartandó szabályokról, valamint egy új pályázati forrás, a Városi Civil Alap nyújtotta lehetőségekről. Palik Zoltánt, az egyesület szakmai vezetőjét kérdeztük.
0:00
0:00
2021-05-08 |
Sok programmal készül a következő időszakra a nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület. Bihari Albertné, a civil szervezet elnöke rádiónknak elmondta, most már az internetes fotó és receptpályázatok mellett egyre több személyes találkozót is terveznek. Az idei nyáron igyekeznek bepótolni minden olyan programot, amelyet el kellett halasztaniuk a pandémia miatt. Kirándulásokkal, biciklitúrákkal, Krúdy Gyula emléksétával is várják majd az érdeklődőket.
2021-05-05 |
A gyermekhordozást népszerűsítik, és már szaktanácsadással is segítik az édesanyákat a nyíregyházi Lógjunk Anyuval Egyesület tanácsadói. Bár a járvány miatt szüneteltik programjaikat, de a szaktanácsadást, megfelelő higiéniai óvintézkedések betartásával, kérésre megtartják. A részletekről Magyar Nórát, a Lógjunk Anyuval Egyesület elnökét kérdeztük.
0:00
0:00
2021-02-06 |
2006-ban kezdődött egy erdélyi úttal, egy Szárhegyen működő gyermekotthon támogatásával és továbbgondolásával, és 2011 óta működik a Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület. A cél a hátrányos helyzetű lakosság szociális, kulturális, egészségmegőrző támogatása. A nehéz indulás után sem csüggedtek az alapítótagok, akik mára egyre több patronálóra találnak terveik megvalósításához.
2020-10-14 |
Szeptemberben lép akcióba az Együtt Borsodért! civil kezdeményezés, amelynek célja, hogy élhetőbbé, tisztábbá és szebbé tegye a borsodi régiót a helyiek közös munkálkodásával. Folyamatosan bővítik a kapcsolat- és együttműködési rendszerüket, hogy minél többen csatlakozzanak hozzájuk alapítványok, egyesületek, iskolák és magánszemélyek. Jelenleg 20 önkéntessel dolgoznak szerte a megyéből. Szurasenkó Dánielt az Együtt Borsodért! civil kezdeményezés projekt vezetőjét hallják.
0:00
0:00
2020-09-15 |
A hálózatban működő karitatív szervezetek azonnal alkalmazkodtak a járványügyi helyzethez és megteremtették a biztonságos osztás feltételeit. Rádiónkat Sczígel Andrea, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója tájékoztatta.
2020-05-05 |
A legtöbb, mintegy 12 ezer szavazatot kapott a nyíregyháziaktól az Együtt a Családért Kulturális Egyesület az egyik nagyáruház "Ön választ, mi segítünk!" elnevezésű pályázatán. A nyíregyházi egyesület 400 ezer forintos adományt vehet át. Mint rádiónknak Turóczi Kinga, az Együtt a Családért Kulturális Egyesület elnöke elmondta: a pénzdíjból tartós élelmiszer-alapanyagokat vásárolnak. Az élelmiszereket védőnői javaslatok alapján a leginkább rászoruló családok között osztják majd szét. Turóczi Kinga hozzátette: a hajléktalanokat is szeretnék segíteni, nekik készételt osztanának.
2020-03-13 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt