A „Europe at Home” projekt különböző európai városokat kapcsol össze egy közös művészeti nézőponton keresztül, ami nem más, mint a pandémia okozta társadalmi elszigeteltség. Ehhez a portugál Faro által létrehozott nemzetközi művészeti projekthez csatlakozott most Debrecen is, melyben Váczi Lilla médiaművész és Áfra János költő, író képviseli városunkat. Áfra János költővel beszélgetünk, aki egy már kész művével jelenik meg a programban, majd Váczi Lilla médiaművészt is bemutatjuk önöknek, aki erre az alkalomra egy 10 fotóból álló sorozatot készített.
0:00
0:00
2021-03-10 |
Elkezdődtek egy, a szabolcsi megyeszékhelyen játszódó egész estét film forgatásának munkálatai és javában zajlanak a próbák a színházban, bár zárt ajtók mögött. A színészeket megviseli, hogy nem találkozhatnak személyesen a közönséggel, mégis igyekeznek a teátrum tagjait és a rajongókat is impulzus alatt tartani. Kirják Róbert, igazgatót hallják.
2021-03-09 |
A koronavírus-járvány a református gyülekezetek életére is rányomta a bélyegét. Sárospatakon a helyi református közösségnek is sok templomi alkalomról le kellett mondania és elmaradt számos tervezett programjuk is. Mindezek ellenére szép sikerekről és eredményekről számolt be rádiónknak dr. Fodor Ferenc lelkipásztor.
2021-02-07 |
Az olvasók kiválasztják a könyveket, s egy előre megbeszélt időben, a járványügyi szabályokat betartva átvehetik azokat. A részletekről Nagyné Szentesi Mónika könyvtárigazgatót hallják.
2021-02-05 |
Az afrikai sertéspestis, a ragadozók erőteljesebb jelenléte és a járvány okozta szabályozások hátráltatták a vadászok életét megyénkben is – ezt mondta rádiónknak Tóth Á. Dénes, az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területi Szervezetének titkára. A vadászathoz szorosan kapcsolódó ágazatokat is súlyosan érintették az járványügyi szabályok.
0:00
0:00
2021-02-05 |
Nyíregyháza várost üzemeltető cégénél a pandémia miatt a klasszikus értelemben vett gépszemle elmaradt az idén, de nem maradt el a gépek felkészítése. Összesen 6 nagy teljesítményű és 29 egyéb kisebb gép áll rendelkezésükre, ha leesik az első hó - mondta rádiónknak Petró Árpád, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. igazgatója.
2020-11-24 |
Az Észak-magyarországi régió Magyarország északkeleti részén, az Északi-középhegység és az Alföld északi részén helyezkedik el. Területén három megye található: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye, központja Miskolc.
2020-11-19 |
Bár a színházak bezárták kapuikat a nézőközönség előtt, de a próbák élőben, vagy online folytatódnak a debreceni Csokonai Színházban is, ahol a jelenlegi pandémiás időszakot még nehezíti a felújítandó történelmi épületből kiköltöztetett kellékek elhelyezése, selejtezése, átalakítása és a beköltözés az új játszóhelyekre. Ezen kívül tervben van a már elkészült új előadások filmesítése
2020-11-18 |
A Vojtina Bábszínház 45. születésnapi évadára tervezett színes programokat is átírta a pandémiás helyzet. Így a többi kulturális intézményhez hasonlóan itt is az online térbe költöznek a rendezvények. Érdemes odafigyelni a jubileum kapcsán meghirdetett pályázatokra és követni az eseményeket a virtuális térben is.
2020-11-17 |
Március közepétől kevesebb volt a forgalom az utakon, ennél fogva kevesebb volt a baleset is. A sofőrök figyelmesebben, óvatosabban, lassabban vezettek. Hajdú-Biharban hatvannal kevesebb baleset történt, mint tavaly ilyenkor. A szabályok lazításával visszatért a forgalom, a balesetek száma az ilyenkor megszokotthoz közelít. Rádiónkat Suba István, a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára tájékoztatta.
2020-06-21 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt