A pályázatra azon általános iskolák jelentkezhettek, akik a 2021/2022-es tanévben sokat tettek az állatvédelemért és arra törekszenek, hogy - változatos és kreatív programokkal - beépítsék a felelős állattartást az oktatásba, nevelésbe.
2022-09-30 |
A felújítás eredményét hálaadó istentisztelet keretében vette birtokába a helyi református közösség. A szép környezetben álló templom jelentős rekonstrukción esett át, amire pályázat révén nyertek közel 15 millió forint támogatást.
2022-09-28 |
A Homokkerti Gyülekezetbe 2020-ban került, akkor a koronavírus-járványban a személyes találkozások korlátozása miatt nehezen tudta elkezdeni szolgálatát. Mára azonban már kialakultak a rendszeres alkalmak, az istentiszteletek mellett a közösség tagjai biblia- és imaórákon, gyülekezeti kirándulásokon is részt vesznek.
2022-09-28 |
Az Oktatási Hivatal nyilvántartásba vette az új, hiánypótló intézményt, ahová egyelőre 23 egyetemista költözött be. A Tiszántúli Református Egyházkerület 1.2 milliárd forintért vásárolta meg az egykori Postás üdülő 30 szobás épületét, amelyet diákotthonná alakítottak. Ezzel több évtizedes álom valósult meg - mondta Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
2022-09-27 |
A református iskolaügyért végzett áldozatos munkájáért, illetve a példamutató, emberi és hitbeli magatartásáért Imre Sándor-díjat vehetett át Ábrám Tibor a közelmúltban. A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatójának tevékenységét ezúttal a Magyarországi Református Egyház ismerte el.
2022-09-23 |
Az alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár egy „tanóra” keretében mutatta be a jogászi életpályát, a szakmai lehetőségeket a közigazgatáson belül, továbbá ismertette a fogyasztóvédelem működését is, melynek célja egyúttal a fogyasztói tudatosságnevelés a diákok köreiben. Összeállításunkban először Kupecki Nóra helyettes államtitkárt hallják.
2022-09-20 |
Az alkalmon a református templomban közreműködött Andrássyné Mátyus Gabriella orgonaművész, Andrássy György énekművész, és a kórust vezényelte Pásztorné Sípos Katalin. A karvezető szerint az elmúlt két évtized melyben ő maga munkálkodott csodálatos dolgokat vittek véghez. A zenés hálaadó istentiszteleten készült a következő felvétel.
2022-09-20 |
A házaspár a Teológiai Egyetemen ismerkedett meg, azóta közösen vezet az útjuk, korábban segédlelkészi szolgálatot töltöttek Hajdúszoboszlón, 5 éve pedig a gyülekezet lelkipásztorai. Így ismerték az egyházközséget, mégis sok új kihívást jelentett számukra.
2022-09-10 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt