Az új, 28 férőhelyes intézmény kialakítása 2024. végére valósul meg, segítve a 3 év alatti gyermekek elhelyezését, a szülőknek pedig a munka világába való visszatérést. A projekt 398 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást élvez, amelyből a teljes összeg 79%-a Európai Uniós finanszírozás.
2022-08-15 |
Munkával telik a nyár a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. A felvételi eljárás egy része lezajlott, de még folyik a pótfelvételi, várják a jelentkezőket például az ismét meghirdetett presbiterképzésre is. Ezen kívül javában dolgoznak az intézmény vezetői és dolgozói azon is, hogy a teológia végre megkaphassa az alkalmazott tudományegyetemi rangot.
2022-08-12 |
A pótfelvételi időszakában a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Felnőttképzési Központja is várja a jelentkezőket, olyan már diplomával rendelkező érdeklődőket, akik szeretnék különböző speciális területeken bővíteni szakmai ismereteiket. A szakirányú továbbképzések között vannak, amelyek a pedagógusok előmenetelét segítik. Mások viszont a napjainkban egyre többfelé tapasztalható érzékeny szociális problémákra reagálnak, mint például az iskolai bántalmazás vagy a roma tanulók felzárkóztatása.
0:00
0:00
2022-08-08 |
Az ország egyik legrégebbi oktatási intézménye, a jogelődjei történelmi alapjain 1538 óta működő Debreceni Református Hittudományi Egyetem idén is várta leendő elsőéves hallgatóit világi és hitéleti képzéseire.
2022-08-05 |
A Magyar Református Szeretetszolgálat kötelékében működő Református Telefonos Lelkigondozói Szolgálat már csaknem 40 éve nyújt támogatást nem csak hívő embereknek. Jelentkezni most is lehet a segítői csapatba egészen szeptember közepéig. A lelkigondozás jelenleg minden nap 17:00- 01:00 között működik. A részletekről a debreceni származású Révész Jánosné Anikó, református lelkipásztort, a Szolgálat vezetőjét hallják.
2022-07-31 |
Az intézményből sokan sokfelé mennek tovább tanulni: van, aki szakmát választ, de zömmel egyetemre jelentkeztek a diákok. Idén is népszerűek a mérnöki, az informatikai és a gazdasági szakok, a humán területek közül pedig közkedvelt a jogi pálya.
2022-07-28 |
Nyaralj Rafival- címmel hirdette meg közösségi oldalán állatasszisztált gyermekfelügyeletét Máthé Nóra, aki a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában működő Immánuel Otthon és Iskola gyógypedagógusa. Nem csak fogyatékkal és speciális nevelési igénnyel élő gyermekeket vár, hanem gondolt azokra a kiskorúakra is, akiknek szülei igényelnének néhány szabad órát.
0:00
0:00
2022-07-20 |
A Tiszántúli Református Egyházkerület hat történelmi helyszínt újított meg másfél milliárd forint támogatási összegből, megőrizve ezzel az egyház kulturális örökségét, és fejlesztve a turisztikai lehetőségeket.- erről Fekete Károly tiszántúli püspök beszélt a napokban a Kistemplomban, az Orando et Laborando – Imádkozva és dolgozva című projekt záró eseményén.
2022-07-20 |
A jubileum alkalmából a napokban temetőtörténeti konferencián elevenítették fel a létesítmény múltját, történetét a meghívott előadók. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, „ Lelkipásztor a koporsó mellett” címmel tartott előadást.
2022-07-20 |
Két évvel ezelőtt átadta az állam az általa fenntartott hálózatokat az egyházaknak. Ez új kihívások elé állította az egyházi fenntartás alatt lévő gyermeknevelői hálózatot. Olyan nevelőszülők is kerültek a rendszerbe, akik nem tartoztak vallási közösséghez. Ez a két évvel ezelőtti esemény mérföldkő volt minden egyházi fenntartó életében.
2022-07-20 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt