Augusztus első hétvégéjén a családok, baráti társaságok, sok-sok ismerős „mintha hazajönne” Panyolára. Immáron XVII. alkalommal kínál a település olyan életre szóló élményeket, amelyekre mindig szívesen emlékeznek és évről évre visszajárnak a vendégek, hogy feltöltődve térjenek haza. A XVII.PanyolaFeszt idei programsorozata megannyi újdonsággal várja az érdeklődőket.
2023-08-04 |
A család volt a központi témája a 4. Lelkesítőnek Abaújváron, melyet július 8-án tartottak. Az egésznapos rendezvényen több mint 600 látogató vett részt – akik nemcsak a környező településekről, hanem az ország távolabbi városaiból, gyülekezeteiből érkeztek, de rengetegen jöttek határainkon túlról is.
2023-07-19 |
A megnyitón Gégény Zsuzsanna polgármester elmondta, a két és fél évtizednyi múltat felidézve el lehet képzelni hány fellépő adta elő produkcióját a színpadokon, hány futballcsapat lépett pályára az ilyenkor megrendezett kupákon. Emlékeztetett arra is, hogy néhány éve a pácini kötődésű, első magyar űrhajóssal közösen tették le azt az időkapszulát, amivel a jövőnek üzentek. A polgármester mindezek mellett beszámolt fejlesztésekről is.
2023-07-17 |
A több mint harminc éves múltra visszatekintő rendezvénysorozat mögött a rossz hírekre, vagyis az esetleges megszűnés lehetőségére reagálva példa nélküli összefogás jött létre.
2023-07-12 |
A közösség erejében és a rendezvényekben hisz Rétközi András, kállósemjéni vállalkozó, aki minden hónapban szervez egy egyre ismertebb Börzét. A rendezvényre több ezer ember látogat ki, s gyakran külföldi vendégek is megfordulnak a kállósemjéni eseményen
2023-07-10 |
A legtöbb induló Nyíregyházáról várható a július 21-ei Tokaj by Night Run futásra. Az esemény egyik érdekessége, hogy a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 5. Hadkiegészítő és Toborozó Iroda munkatársai és katonai teljes menetfelszerelésben teljesítik majd a távot.
2023-06-28 |
A Szólj be a papnak! Programsorozat idén is rendszeresen zajlott. Debrecen mellett budapesti találkozásokra is sor került. A nyár, a fesztiválok időszaka, így a Campusz fesztiválon és több kisebb rendezvényen is megjelenik a Szólj be a papnak! Rendezvénycsapata. Ősztől pedig folytatódnak a kávéházi beszélgetések.
2023-06-15 |
A koncerten fellép az ausztráliai Hillsong United, Caramel, Pintér Béla és Pajor Tamás is. A szervezők az előzetes becslések alapján tizenhétezer embert várnak az eseményre, amely a kárpátaljai magyaroknak és az ukrán állampolgároknak ingyenes. Az alkalmon adományt is gyűjtenek az ukrajnai háborús viszonyok enyhítésére. A rendezvénysorozatot korábban főleg budapesti helyszíneken tartották, idén azonban Veszprém és Debrecen is házigazda lehet.
2023-06-05 |
15. alkalommal szervezte meg a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd elnevezésű programját, amely során mintegy15 000 önkéntes építette környezetét és közösségét.
0:00
0:00
2023-05-26 |
A második Debreceni Református Napok május 18-a és 21-e között zajlott színes programokkal, ünnepi kibocsájtó istentisztelettel, koncertekkel, bibliaismereti vetélkedővel, konfirmandus találkozóval. Emellett főzőverseny is, volt ahol az ételek kóstolásához váltott ebédjegyek bevételéből a leégett Szabadságtelepi templom újraépítését támogatták. A rendezvény csúcspontja a szombati szabadtéri úrvacsorás istentisztelet volt. A megnyitón készült összeállításunk.
2023-05-23 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt