A Jobb Veled a Világ Alapítvány 10 éve indította el a Boldogságóra Programot óvodák és általános iskolák számára, amely egy egész tanéven át tartó, érzelmi intelligenciát fejlesztő élménypedagógiai programot foglal magába.
2023-09-06 |
Hálaadó istentisztelet keretében adták át a Gyulai Református Egyházközség óvodájának új épületét és tették le a gyülekezethez tartozó iskola új tornatermének alapkövét.
2023-09-06 |
Ha az ember azt érzi, hogy nehéz megújulni, akkor milyen jó, ha „véletlenül” elésodródik egy helyzet, egy lehetőség, s ha még meg is tudja ragadni, jó eséllyel rátalál egy új útra. Így volt ezzel a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium Arany János Programjának Kollégiumi nevelőtanára, amúgy történelem szakos pedagógusa, Szűcs Róbert is.
0:00
0:00
2023-09-05 |
A 2023/24-es tanév újdonságai között szerepel az új tornacsarnok hónap végi átadója, de rejtenek újdonságot a már jól ismert Matula-napok is, valamint az egyik hetedik osztályban is kísérleti jelleggel vezettek be különböző tantárgy orientáltságú csoportokat.
2023-09-05 |
A nyári szezon végét követően is nyitva marad a miskolci Selyemréti Strandfürdő. Ezt Veres Pál polgármester jelentette be a közösségi oldalán. A borsodi vármegyeszékhely számára kiemelt jelentőséggel bír a fürdő, hiszen nemcsak a strandolni vágyóknak fontos, az úszásoktatásban is nagy szerepe van, illetve turisztikai szerepe is meghatározó.
2023-09-05 |
Becsengettek a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban is. A hagyományoknak megfelelően augusztus 31-én tartották a tanévnyitó istentiszteletet a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség templomában.
2023-09-05 |
Ezzel egy több ezer éves faj megmentésében vesznek részt, melyet 1881-ben Közép-Ázsiában fedeztek fel újra, amikor már kihaltnak hitték. A szaporítás, visszavadítás összetett és hosszadalmas folyamata itt sikerrel járt; a világszerte törzskönyvvel nyilvántartott 2000 példányból 300 a pentezugi ménesben él.
2023-09-05 |
Az Arany János Program néhány diákja a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumból a zsidómentő Oscar Schindler egykori gyárában, annak egy részén létesülő múzeum berendezésén munkálkodik Szűcs Róbert történelemtanár, kollégium igazgató irányításával.
2023-09-05 |
Fennállásának 100 éves évfordulója alkalmából Egy évszázadnyi párbeszéd címmel nemzetközi konferenciát szervezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Francia Tanszéke. A két nap során a hazai, valamint francia, spanyol, svéd és román egyetemekről érkező kutatók 9 szekcióban tartottak előadásokat a francia irodalom, kultúra és nyelvészet témakörében.
Mintegy 40 millió forint értékben vásárolt új eszközöket és gépjárműveket az elmúlt időszakban a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- Mentőcsoportja, amely 2019 óta működik és kapcsolódik be a katasztrófavédelem munkájába is.
2023-09-05 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt