A koronavírus második hullámában a fertőzés terjedésének lassítása érdekében újabb szigorítások bevezetésére volt szükség Magyarországon. Ezek egyike, hogy október elsejétől minden oktatási intézményben mindenkinek kötelező belépés előtt ellenőrizni a testhőmérsékletét.
2020-10-06 |
A Tanítsunk Magyarországért Program keretében (az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ együttműködésében) négy városban (Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs) összesen 95 fiatal, (köztük 33 debreceni általános iskolás) vehetett át ajándék laptopot az ABC Alapítvány felajánlásának köszönhetően.
A Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség Ifjúsági Központja 100 millió forintból újulhat meg ez év végéig. Az épületben kapnak helyet a Magyar Református Szeretetszolgálat irodái is. Januártól parkoló is tartozik a komplexumhoz, valamint zöld terület, amely különböző gyülekezeti alkalmak ideális helyszíne lehet.
2020-10-04 |
5 évvel ezelőtt indult az Új Nemzeti Kiválósági Program, amely mind a hallgatók, mind a doktoranduszok, mind pedig a kutatók számára biztosít ösztöndíjat a kutatásuk támogatására. A Debreceni Egyetem a kezdetek óta részt vesz a programban. Az idén 233-an kaptak ösztöndíjat, mintegy 330-340 millió, illetve az egyetem több mint 100 millió forint értékben
A létesítmény megvalósításához szükséges 21 millió forintot pályázaton nyerte el a Kerekestelepi Református Egyházközség. Ezt megtámogatva az önkormányzat rendelkezésre bocsájtotta a szükséges területet.
2020-09-25 |
A szervezet Debrecenben tartotta őszi közgyűlését, amelyen az is elhangzott, hogy szükség van a támogatásokra ahhoz, hogy a munkahelyek megmaradjanak. Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese ismertette a jelenlegi helyzetet.
2020-09-25 |
1998 óta szeptember 22-én tartják a nemzetközi Autómentes Napot, hogy felhívják a figyelmet a környezetbarát közlekedési formákra, a légszennyezés veszélyeire, a természetvédelem fontosságára. Az erre felfűzött Európai Mobilitási Hét programsorozatában idén 18. alkalommal vett részt Magyarország.
2020-09-24 |
Januártól 5 perccel csökken majd a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon a menetidő, de még így is egy személyvonat 110 perc alatt teszi meg a távot. Korábban volt, ahol 20 km/h-ás korlátozás is volt a pályán, itt egy csigának öltözött aktivista le is futotta a vonatot. A MátészalkaLeaks csoport tagjai úgy tudják, hogy a vonalat lehet, hogy jövőre elkezdik felújítani. A részletekről Lintényi Leventével, a Mátészalkaleaks közösségszervezőjével beszélgettünk.
2020-09-23 |
A szervezet ezzel pénzt gyűjt, hogy a hálózatában mentett élelmiszereket minél több nélkülözőhöz el tudja juttatni. Tavaly mintegy 141 ezer rászoruló család kapott adománycsomagot ennek köszönhetően.
0:00
0:00
2020-09-23 |
A tehetséges fiatalokat támogathatjuk a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül. Ebben a hónapban a Nyilas Misi Ösztöndíj Programra fordítják a befolyt összeget. Minden évben 50 diákot segítenek 10 hónapon keresztül havi 10 ezer forinttal, hogy az általa választott területen sikereket érjen el. A programban indulása óta 365 diák vett részt, akik összesen 26,5 millió forint támogatásban részesültek.
2020-09-23 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt