November 30-án 15 órától mondanak hálát a gyülekezeti ház felújításáért a Bihartordai Református Egyházközségben. Az istentiszteleten igét hirdet dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
2019-11-28 |
Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Nagytemplomi Adventi Koncerteket Debrecenben. A közönség idén olyan fiatal művészekkel találkozhat a debreceni Református Nagytemplomban mint Veres Mónika „Nika”, Lakatos Roby és Gájer Bálint. A szervezők az adventi koncertek után két karácsonyi és egy előszilveszteri fellépéssel is várják az érdeklődőket a Kölcsey Központban.
2019-11-27 |
31 éve november 27-én ünneplik a magyar véradókat. Ezen alkalomból országszerte ünnepségeket, néhol bálokat is szerveznek a véradók tiszteletére, ahol emléklapokkal és díjakkal tüntetik ki a leghűségesebb véradókat és véradásszervezőket. Magyarországon naponta 1600-1800 egység vérre van szükség. Megyénként, heti szinten 350-400 egység vért kell teljesíteni ahhoz, hogy az ellátás kiegyensúlyozott legyen.
2019-11-27 |
Először csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. Az elmúlt egy hét alatt szervezett különböző programokba az intézmény hallgatóinak többsége csatlakozott, de volt esemény, amelyre középiskolásokat is vártak.
2019-11-27 |
Elkezdődtek a Debreceni Református Kistemplom adventi programjai. A hat koncertet tartalmazó sorozat, első hangversenye nagy sikert aratott. A továbbiakban is hasonló érdeklődésre számítanak a szervezők.
2019-11-27 |
Jelenleg háromféle diákhitelt igényelhetnek a felsőoktatásban tanulók, amiből a legtöbben a kettestípusú, a képzési díjakra fordítható hitelt választják. 2001 óta Debrecenben több mint 20 ezer egyetemista vette igénybe a diákhitelt, jelenleg is több mint 3 ezer aktív szerződéses hallgató van.
2019-11-25 |
Ezzel a címmel szervezett e-sport konferenciát a Debreceni Egyetem és a Digitális Tudássport Központ. Európán kívül óriási népszerűségnek örvend ez a fajta tevékenység. Az utóbbi időszakban hazánkban is egyre többen művelik, bár megoszlanak erről a vélemények. Magyarország legnagyobb esport szakosztálya a Deac-on belül működik.
Mert egy a kenyér… - Az eucharisztia ökumenikus perspektívában címmel közös tudományos szimpóziumot rendezett a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem a Debreceni Református Kollégiumban a közelmúltban.
0:00
0:00
2019-11-21 |
„Szilárd utakon” – ezzel a címmel írja internetes beszámolóit Ázsia egzotikus világáról, élményeiről Daróczi Szilárd. Az egykori debreceni fiatal újságíró megalapozottan mondhat véleményt, hisz sokak álmát megvalósítva – itthoni munkáját, a biztonságot maga mögött hagyva - elköltözött Balira, ahol immár több éve azon dolgozik, hogy másoknak is egyéni, személyre szabott és megfizethető utazásokat szervezzen. Ahogy sok-sok utazót előtte, őt sem csak a kalandvágy hajtotta. A világot, és benne önmagát szerette volna jobban megismerni.
0:00
0:00
2019-11-21 |
Tizenegyedik alkalommal zajlik a Dexpo, a Debreceni Egyetem beiskolázási programja. A szervezők a 2 napos rendezvényre 6 ezernél is több középiskolás diákot vártak, akik a karok és a különböző szakok mellett az egyetemi élettel is megismerkedhettek. Információkat kaphattak a kollégiumi férőhelyekről, a sportlehetőségekről, az intézmény programjairól, illetve a külföldi ösztöndíjakról is.
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt