Turisztikai szempontból rekordot döntött 2019-ben a debreceni református Nagytemplom látogatottsága. Míg 2018-ban 40 ezren váltottak belépőt a szimbolikus épületbe, addig tavaly ez a szám már meghaladta az 50 ezret. A látnivalóknak és a folyamatosan megújuló programkínálatnak is köszönhető a siker. A Nemzeti Emlékhely nem csak egyházi, de történelmi és kulturális értékeket, érdekességeket is tartogat minden korosztály számára.
2020-01-16 |
Veres Jánossal a Debrecen-Árpád Téri Református Egyházközség lelkipásztorával, Oláh Istvánnal, a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztorával és Szakács Györggyel a Kistemplomi Ispotályi Református Egyházközség lelkipásztorával beszélgettünk a vasárnapi istentisztelet jelentőségéről.
0:00
0:00
2020-01-16 |
Tar Sándor: A lehetőség című művéből pályázati segítséggel készült CD változat a Déri Múzeum kiadványaként. A hanghordozón Bezerédi Zoltán, Elek Ferenc, Epres Attila, Gubik Ágnes, Kovács Lehel, Kristán Attila, Orosz Ákos, Szatory Dávid, Szűcs Nelli és Trill Zsolt előadásában szólalnak meg Tar Sándor gondolatai. A kiadványt január 24-én 18 órakor mutatják be a készítők az érdeklődők számára.
2020-01-16 |
Molnár Dániel a Debreceni Egyetem doktorandusza, január 1-jétől a Doktoranduszok Országos Szövetségének az elnöke. Molnár Dániel 2008-ban kezdte tanulmányait az egyetemen, aktív közéleti szereplő volt mindig, évekig tevékenykedett a hallgatói önkormányzatban. Később a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnöki feladatait is ellátta.
2020-01-14 |
A Debreceni Egyetem az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye. A 2020-as általános felvételi eljárásban 14 karon kínál továbbtanulási lehetőséget 72 alapképzési, 87 mesterképzési és 6 osztatlan mesterszakon. Az idei évtől az egyetem hallgatói kapacitása megközelíti a 39 ezret, így 16 ezer új hallgatót tudnak felvenni.
Közösség, hit, tudás – ez a hármas jelszava a Debreceni Református Hittudományi Egyetemnek. És ezek azok az alapok, amik miatt érdemes a továbbtanulás előtt álló, elhivatott fiataloknak a felsősokú felvételi során ezt az intézményt választaniuk – mondta rádiónknak Kustár Zoltán rektor.
2020-01-11 |
Január 8-án betöltötte 60 életévét Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Mivel lelkész családból származik pályája, életútja erős gyökerekkel indult. A teológiában, a zenében, a tudományos és tanári munkában egyaránt gazdag éveket tudhat maga mögött, címeinek és betöltött pozícióinak sora igen hosszú. Kétszer volt a Debreceni Református Hittudományi egyetem rektora, 1997 és 2005, majd 2011 és 2014 között. 2015 januárjában választották püspökké, ennek is öt éve már.
2020-01-11 |
Székely Tamás professzor a 80-as évek végétől kutatja a parti madarak viselkedését. Ma a világ 20-25 országában folytat megfigyeléseket, 150-200 neves kutatóval áll kapcsolatban. Egyedülálló megfigyelései vannak, amelyet tankönyvek használnak fel. Angliában kutató professzor, négy egyetemen vendégprofesszor, többek között a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanára.
0:00
0:00
2020-01-11 |
Országosan 7 ezer, Debrecenben 2700 szeretetdobozt sikerült összegyűjteni az adventi időszakban, 2019-ben. Emellett mintegy 10 ezer Nyilas Misi cipősdobozt gyűjtöttek országosan az emberek, valamint 500 gyermek karácsonyi álmát sikerült teljesíteni. A 2019-es évet Iszlai Gergely, a Magyar Református Szeretetszolgálat Debreceni Irodájának operatív vezetője értékelte.
2020-01-09 |
„Nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk…” - ezzel a vezérigével hirdették meg idén az Ökumenikus Imahetet január 19-e és 26-a között. A világ keresztényeit összefogó, évszázados gyökerű programsorozat hazai szervezője a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa.
2020-01-09 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola