Tizenharmadik alkalommal adták át a Mazsaroff-díjat a Miskolci Galériában. A díj célja, hogy anyagi és erkölcsi támogatást nyújtson olyan tehetséges, fiatal képzőművészeknek, akik alkotópályájuk elején állnak és kötődnek elsősorban Miskolc városához, vagy a megyéhez, illetve a régióhoz. Az idei elismerést Gulyás Andrea Katalin képzőművész kapta.
2021-02-19 |
A Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodájának munkatársai február végéig várják a Diakóniai Díjakra jelölt személyek, intézményi és gyülekezeti szolgálók felterjesztését. A református diakóniában kiemelkedő szolgálatot végzőket a Zsinat diakóniai díjakkal ismeri el. Az egyházközség munkájában fáradhatatlan gyülekezeti tagokat Kiss Ferenc Díjra, az intézményes szolgálatban kiemelkedő munkatársakat pedig Juhász Zsófia Díjra terjeszthetik fel február 28-ig.
0:00
0:00
2021-02-10 |
A miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanára, Győry Ákos kapta az ,,ERICSSON a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” 2020. évi egyik díját matematikából. A 22. alkalommal átadott elismerést az ország 8 középiskolai matematika és fizika tanára kapja meg. Győry Ákossal beszélgetünk az elismerésről, és arról is, hogy milyen út vezetett számára idáig.
2021-01-13 |
100 ezer forint támogatást kap a Magyar Református Szeretetszolgálat „Több, mint 500” című programja részeként a Kispaládi Református Gyülekezet és a Nagyhalászi Református Óvoda. Az összeget missziós célokra használhatják fel. A támogatást azért kapják, mert a 2020-as Szeretethídon készült fotójukkal megnyerték a szeretetszolgálat Facebook oldalának szavazását. A részletekről Lucski Zsófiát, a Magyar Református Szeretetszolgálat kommunikációs referensét kérdeztük
0:00
0:00
2021-01-09 |
Első alkalommal adták át a magyar nyelvű szépirodalmi munkásságot elismerő és ösztönző Szinva Irodalmi Díjat Miskolcon, amelyet Szvoren Edina vehetett át. A pénzjutalommal járó elismerést Bereti Gábor, Szabó Lőrinc-díjas irodalmár magánszemélyként alapította, odaítéléséről állandó szakmai zsűri dönt, melynek tagjai Csehy Zoltán, Jenei László, Korpa Tamás, Mezei Gábor és Vásári Melinda. A kitüntetést decemberben adták át. Az író a pénzjutalom mellé egy emléklapot és egy képzőművészeti alkotást is átvehetett, melyet Seres László készített.
2021-01-08 |
Negyedik alkalommal hirdette meg a MHD86 nevű cseh portál azt a versenyt, melyben Európa legszebb adventi villamosát keresik. A megmérettetésre a Miskolci Városi Közlekedési Zrt is nevezett, a tavalyi mézeskalács-házikós villamossal. Európa legszebb adventi villamosára január 3-ig lehet szavazni- mondta rádiónknak Gadnai Bodnár Éva a közlekedési társaság operatív igazgatója.
2020-12-25 |
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház 2020. december 5-én, az Önkéntesség Világnapja alkalmából díjjal ismerte el a megyében kiemelkedő tevékenységet végző önkénteseket. „Az év Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkéntese 2020” díjat hárman érdemelték ki. A címre a megyében működő civil, for- és nonprofit szervezetek, a megyében működő intézmények, a helyi önkormányzatok polgármesterei valamint magánemberek is beküldhették ajánlásaikat. A szakmai zsűri elé számos jelölés érkezett, ennek alapján hozták meg döntésüket. A díjról, és az önkéntes munka fontosságáról Jernei Péterrel, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház irodavezetőjével beszélgettünk.
2020-12-16 |
A stroke hatékonyabb kezeléséért folytatott kutatásaiért Bagoly Zsuzsa, valamint a ritka vesebetegségek felismerését és kezelését elősegítő tudományos munkájáért Csuka Dorottya kapta az idei, Nőkért és Tudományért L'Oréal-Unesco díjat.
2020-12-11 |
Győri Tibor, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója kapta idén az Anyanyelvünkért és Széphalomért Díjat. Az elismerést hagyományosan a magyar nyelv napján adják át Széphalmon. Idén erre a járványügyi helyzet miatt nem volt lehetőség. A díjról, a díjazottról, és a nyelvmúzeum levélíró pályázatának győzteseiről Nyiri Pétert a múzeum igazgatóját kérdeztük.
2020-11-22 |
Tajthy Péter a település polgármestere azt mondja, szerinte főleg a mezőgazdasági programjukkal vívták ki a Belügyminisztérium elismerését, hiszen három hektáron gazdálkodnak, amelyből eltudják látni az önkormányzat konyháját, és még eladásra is marad a terményekből. A díjjal tíz millió forint is jár. Tajthy Péterrel, Paszab polgármesterével beszélgetettünk.
2020-11-13 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt