Az általános iskolákban manapság nagyüzem van, ugyanis a leendő első osztályosoknak most kell eldönteni, melyik intézményben kezdik meg kisiskolás tanulmányaikat. Az általános iskolák pedig bemutató órákat, nyílt napokat, iskola kóstolgatókat rendeznek. Így van ez a miskolci Bársony János Általános Iskolában is.
2020-03-08 |
Akár családi, akár üzleti jellegű konfliktusrendezésben, nyújthat segítséget nyújthat a mediáció. Egy mediátor nem tanácsot ad, nem áll egyik fél oldalán sem, inkább abban segít, hogy a közös célt, - például egy házasság megmentését - el tudjanak érni. Néhány iskolában, - köztük egy miskolciban már vannak kortárs mentorok is. A további részletekről Dubravecz Gyöngyvért, a Válási és Gazdasági Mediátorok Országos Egyesületének elnökét kérdeztük.
2020-03-08 |
Istentiszteletet közvetítettünk Miskolcról, az alsóvárosi református templomból. Igét hirdetett Orosz István, a gyülekezet lelkipásztora.
2020-ban nagy hangsúlyt fektet az állam a bűncselekmények áldozatainak a segítésére. Egy nagyméretű hálózatot szeretnének 2025-ig létrehozni. Rádiónknak Doszpoly Orsolya a Miskolci Áldozatsegítő Központ vezetője azt is elmondta, hogy szorosabbra fűzik az együttműködést idén a rendőrséggel is, ami nagyban segítheti az áldozatoknak a bűncselekmények traumáit mihamarabb feldolgozni. Szorosabb együttműködést terveznek még a Miskolci Krízis Ambulanciával is.
2020-03-07 |
Jótékonysági futóversenyt tartanak 2020. május 17-én a Sajóbábonyi Ipari Parkban. A Sok KIS Kéz Egyesület a bevétellel a miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Gyermekrehabilitációs Osztálya kis betegeit támogatja
2020-03-05 |
Újabb emelettel és nyolc tanteremmel bővítik a miskolci Jókai Mór Református Általános És Alapfokú Művészeti Iskolát, az óvoda fejlesztése már befejeződött. Március 6-án pénteken Sulikostolóra várják a nagycsoportos óvodásokat. A leendő elsősök betekintést nyerhetnek a tanórákba, a színjáték és informatika foglalkozásba. A szülőknek fórumot tartanak, ahol megismerkedhetnek az iskola életével.
2020-03-05 |
Elsősorban lakásvásárlásnál használják fel a családok a babaváró kölcsönt, ami a harmadik gyermek megszületése után teljesen támogatássá válik. Ennek az oka az lehet, hogy a nagycsaládokat tervező fiatalok így tudnak egy biztos alapot lefektetni a családalapításhoz. A Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének elnöke Bak László azt is elmondta, hogy Miskolcon, hogyan segítik még a nagycsaládokat.
2020-03-03 |
Rekordszámú étteremmel és a korábbi években megszokottnál hosszabb ideig, tíz napon át várja a vendégeket márciusban a tavaszi Országos Étterem Hét. A március 6-tól 15-ig tartó programba 140 vendéglátóhely, köztük miskolci éttermek is bekapcsolódtak – mondta rádiónknak Kiss Zoltán főszervező.
2020-03-01 |
27. alkalommal rendeznek „Menjünk világgá..!” címmel utazási kiállítást Miskolcon. A rendezvénynek idén a Miskolci Egyetem aulája ad majd otthont. Március 7 és 8-án, több mint félszáz kiállító kínál majd különböző helyszínekre, országokba utazásokat. Az idei idegenforgalmi seregszemle külföldi díszvendége a vietnami partok közélben fekvő Hainan trópusi sziget, a hazai díszvendég Edelény lesz.
0:00
0:00
2020-02-29 |
Az Európa Rádió kapta idén a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága által alapított Sajtó Díjat. Az erről szóló oklevelet Roósz András akadémikus, a bizottság elnöke adta át rádiónk főszerkesztőjének, Sike Gábornak, a miskolci MAB-székházban megtartott ünnepi közgyűlésen. A díjat a kiemelkedő tudományos ismeretterjesztő tevékenység elismeréseként alapította a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága.
2020-02-28 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt