Az év eleje egyben a magunk mögött hagyott esztendő értékelése is. A miskolciak kedvenc kirándulóhelye a Bükki Nemzeti Park, ahol komoly értékteremtő munka folyt.
2022-01-06 |
Miskolcon, a Bükk keleti kapujában, a régi Hermann Ottó Emlékpark helyén épül meg a Bükki Nemzeti Park Szeleta Park Látogatóközpontja.
2021-11-12 |
Nyíregyháza 102 játszóterét folyamatosan figyeli és karbantartja a NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. Nemcsak a fertőtlenítésüket végzi el a Nyíregyháza karbantartásáért felelős cég, hanem ahol szükséges a szakemberek javítják is a játszó szereket. Emellett mintegy 2 millió négyzetméter belterületen és ugyanekkora nagyságú külterületen is gondozzák a parkokat.
2021-05-01 |
Bízva a járvány mielőbbi lecsengésében összeállította éves programnaptárját a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., amivel remélhetőleg idén is több tízezer embert tudnak kicsalogatni a világörökségi helyszínre, a pusztába.
2021-02-21 |
Még 2013 novemberében fogadta el az önkormányzat, hogy a közelben lévő teret II. János Pál pápáról nevezzék el. A pápa születésének 100. évfordulójához kapcsolódva ekkor avatták és áldották meg a szobrot, amely Kovács Jenő szobrászművész alkotása.
2020-12-25 |
Uniós és hazai támogatással, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert 200 millió forintból alakítottak ki ipari parkot Bárándon. A Hajdú-Bihar megyei kis település számára a munkahelyteremtés, a családok helyben tartása, a versenyképesség szempontjából rendkívüli jelentőségű ez a fejlesztés. A 10 ezer négyzetméteres iparterületen 7 egység áll a befektetők rendelkezésére. Bár a parkot csak a napokban adták át, három vállalkozás már beköltözött - egy hűtőház, egy kutyaeledel-gyártó üzem és egy jármű-átalakító cég –; és a többi telephelyre is sikerült már az építkezés alatt bérlőt találni.
2020-06-30 |
Látványos szakaszához érkezett az a beruházás Sárospatakon, amelyet a Tiszáninneni Református Egyházkerület bonyolít a városban. Jelenleg az Iskolakertben folynak a munkálatok, részlegesen már látogatható a közkedvelt park. Az eddig elvégzett munkáról, valamint a még elvégzendő fejlesztésekről beszélgetettünk Dienes Dénes professzorral, a Sárospataki Református Kollégium közigazgatójával.
2020-06-13 |
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága három megyében üzemeltet turisztikai létesítményeket. Ezek közül május 16-tól a Hortobágyi Vadaspark, a Hortobágy-halastavi Kisvasút, a Tiszakürti Arborétum és a poroszlói Tisza-tavi Vízi Sétány várja a látogatókat a járványhelyzetnek megfelelő felkészülést követően és óvintézkedések mellett, egyelőre speciális nyitvatartási rend szerint. Danyi Zoltánt, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti-nevelési Osztályának vezetőjét kérdeztük.
2020-05-22 |
Bár még nincs vége az évnek, már most elmondható, hogy látogatottsági rekordot döntött 2019-ben az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Október 31-ig több mint 277 ezren keresték fel a parkot, de ez a szám tovább nő, hiszen még hátra van Magyarok Karácsonya, emellett november végén, december elején is sokan látogatnak el Ópusztaszerre.
2019-11-27 |
A szépen gondozott kert védett természeti érték, irodalmi, történelmi és szakrális hely. Kazinczy ide álmodta az angolkertet, s meg is tette ehhez a megfelelő előkészületeket.
2019-05-23 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt