Miskolcon is elérhetők a Közélet Iskolája elnevezésű civil szervezet programjai. Ezek között képzések, közösségi rendezvények megszervezése szerepel. A cél, hogy a civil társadalom megerősödjön, az emberek bekapcsolódjanak az őket érintő ügyek intézésébe, képviseletébe. A változások eléréséhez közös tanulásra, közös felismerésre, eszközökre és módszerekre van szükség.
2020-03-15 |
Miskolc az első helyszíne a 21. századi iskolák programnak. Ennek részeként, nemzetközi példák alapján, infrastrukturális fejlesztést indítanak négy miskolci iskolában. A Miskolci Szakképzési Centrum hat és fél milliárd forint kormányzati támogatást kapott az iskolák épületeinek és felszereltségének korszerűsítésére. A szakképzés átalakításával párhuzamosan az iskoláknak is igazodniuk kell az új rendszerhez, ami szükségessé teszi a szakképző iskolák fejlesztését. Április 3-án pedig az általános iskolásokat szólítja meg a Szakmák éjszakája. A témával kapcsolatban Kiss Gábort, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárját hallják.
2020-03-12 |
Rekordszámú étteremmel és a korábbi években megszokottnál hosszabb ideig, tíz napon át várja a vendégeket márciusban a tavaszi Országos Étterem Hét. A március 6-tól 15-ig tartó programba 140 vendéglátóhely, köztük miskolci éttermek is bekapcsolódtak – mondta rádiónknak Kiss Zoltán főszervező.
2020-03-01 |
Jótékonysági gálaestet szervez a Magyar Rákellenes Liga és a B-A-Z Megyei Kórház március 10-én. A Teljes Gégeeltávolításon Átesett Betegek Klubja megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett koncert, a Miskolci Nemzeti Színházban lesz. A rák ma már nem feltétlenül halálos betegség. Az eltelt harminc évben nagyon nagy változás történt a betegség kezelésében és társadalmi megítélésében egyaránt, emelte ki Varga Judit a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezeti elnök és a Segítő Szolgálat vezetője.
2020-02-25 |
Miskolcról csak a Művészetek Háza pályázott, és Borsodból is kevesebb jelentkező volt a Kultúrházak éjjel nappal elnevezésű programra. „Minden nap értéket adunk!” ez volt a szlogenje a február második hétvégéjén, február 14. és 16. között rendezett eseménynek, amelyre idén 600 helyszínen több mint 1000 programmal jelentkeztek a művelődési házak, közösségi intézmények. Az idén már második alkalommal minden határon túli területen rendeztek táncházat. Az esemény összegzését hallják Bordás Istvántól, a Népművelők Egyesülete elnökétől, aki népművelőként évtizedek óta Borsod-Abaúj-Zemplén megyében dolgozik.
2020-02-20 |
Idén is megrendezte „Szólj, ötágú síp” című programsorozatát a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon. A kulturális esemény célja, hogy a külhoni magyar református közösségekkel és intézményekkel szorosabbra fűzzék kapcsolatukat és fontos még az ismeretközlés és a magyarságtudat erősítése.
0:00
0:00
2020-02-19 |
Újabb borsod megyei kistelepüléseken élő hátrányos helyzetű általános iskolásoknak segítenek egyebek mellett a tanulásban a miskolci egyetemisták. A „Tanítsunk Magyarországért” elnevezésű programban indított kurzusban résztvevő hallgatók játékos feladatok során ismerkedtek meg leendő általános iskolás mentoráltjaikkal. A boldvai általános iskola az indulásától részt vesz a programban. Az országos program koordinátora Borsod megyében a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara.
2020-02-08 |
A Schnédberger Zenei Tehetségközpont még 2011-ben alakult azzal a céllal, hogy hátrányos helyzetű gyerekek zenei fejlődését segítse. A program egy éven keresztül tart, amely során 60-65 diák elismert szakemberektől elméleti és gyakorlati képzésben részesül. Közben mentor tartja a gyerekekkel és szüleikkel a kapcsolatot.
2020-01-29 |
Az értelmileg sérültek mindennapi boldogulását segítő, hiánypótló applikációt fejlesztett az ÉFOÉSZ, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége. Az okos eszközökre telepíthető alkalmazás egyszerű szövegekkel és ikonokkal működik, nagyobb mértékű fogyatékossággal is kezelhető. Segítségével például meg lehet tervezni a napirendet, a szabadidőt, könnyebben használhatóak a különböző eszközök, internetes lehetőségek. Az applikáció létrehozása csak egy része volt egy komplex, két éves programnak, amit Hajdú-Biharban értékelt a megyei szervezet.
2020-01-26 |
Február 28-ig lehet jelentkezni az Adj Egy Ötöst! iskolai szemléletformáló programra. Idén is nemes célokért és értékes jutalmakért szállhatnak versenybe az általános iskolai felső tagozatos és középiskolás - 10-18 éves - diákcsoportok az „Adj Egy Ötöst!” szemléletformáló program keretében. Még mindig van lehetőség jelentkezni, hiszen a pályázatok 2020. február 28-ig nyújthatók be, míg a pályaművek megvalósítására 2020. április 30-ig van idejük az érdeklődőknek. Egy közös programot kell a gyerekeknek fogyatékkal élő társaikkal megálmodni.
0:00
0:00
2020-01-26 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt