Koraszülést megelőző modellprogramot indít a kormányzat január elsejétől a halmozottan hátrányos településeken.
2020-01-03 |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is bekerült abba a koraszülést megelőző modellprogramba, amelyet a kormány indít 2020-ban. Hazánkban a koraszülések száma meghaladja az uniós átlagot. Míg országosan évi 7-8 százalék, addig megyénkben még ennél is rosszabb a helyzet, a csecsemők 10 százaléka koraszülöttként jön a világra. Különösen érintettek a halmozottan hátrányos helyzetű települések, megyénkben 7 települést jelöltek ki.
2019-12-27 |
Több mint 3 millió forint értékű pályázatot nyert a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft –vel és a Debrecen Megyei Jogú Város Diákönkormányzatával közösen az Erasmus Plus Programban. A pályázat keretében tematikus fórumokat szerveznek elsősorban debreceni diákoknak a helyi döntéshozók bevonásával. A fórumok célja olyan események szervezése, amelyek alkalmat teremtenek az érintett felek közötti konzultációra.
2019-12-14 |
Összességében elmondható, hogy mozgalmas és sikeres évet tudhat lassan maga mögött a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület. A rendezvények mellett több projektet is végrehajtottak, valamint részt vettek országos programokban is. Ebben az évben egyébként a számok alapján az is kijelenthető, hogy az emberek egyre tudatosabbak, ha a környezetvédelemről van szó.
2019-12-14 |
Ezzel a címmel presbiteri találkozót tartottak a Tiszántúli Református Egyházkerület "Hirdesd az Igét!" programsorozatának keretében Kocsordon. Mintegy kétszázötvenen gyűltek össze a Szatmári Református Egyházmegyéből.
2019-12-12 |
Kiberbiztonság a gyógyszeriparban, nyomtatással előállított gyógyszerek, egyedi gyógyszerelés és logisztikai nyomkövetés az előállítástól a betegig, többek között ezek voltak a legfőbb témái a Magyar Klinikai Pharmakológusok XXI. Kongresszusának Debrecenben.
2019-12-10 |
Karácsonyi kézműves vásárral és adventi játszóházzal várják az érdeklődőket decemberben a diósgyőri kézműves alkotóházban. A nép kismesterségeken alapuló kézműves játszóházban a karácsonyhoz kötődő alkotásokat lehet készíteni természetes anyagokból. Az adventi vasárnapokon tartott foglalkozások ingyenesek, az elkészült alkotások pedig hazavihetők. A részeleteket Gergye Zoltántól a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület elnökétől hallják.
0:00
0:00
2019-12-10 |
A 29. Nemzetközi Betlehemes Találkozó Debrecenben december 6-án, 17.00-kor kezdődik a hagyományos Kossuth téri nyitóeseménnyel az adventi színpadon, 7-én szombaton a csoportok fellépésével és szakmai tanácskozással folytatódik a program, majd ünnepélyes zárással búcsúztatják a Találkozót, melynek a Debreceni Görögkatolikus Betlehemes Csoport a házigazdája.
2019-12-06 |
Folytatódhat az Encsi kistérségben a Gyerekesély program, nemrég egy nagy összegű, az infrastrukturális hátteret megteremtő pályázat is elindulhatott a térségben.
2019-12-04 |
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. is csatlakozott az Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Programhoz. Putnok, Dubicsány és Tardona községek határában csaknem 15 hektár erdőt telepítenek az erdészek. A területek kétharmadán akácos-, egyharmadán cseres és hazai nyaras erdőállományt alakítanak ki. Összesen 64 ezer csemetét ültetnek el - mondta rádiónknak Bányai Péter erdőművelési vezető.
2019-11-24 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt