Felújították a református templomot Kisgyőrben. Lecserélték a műemléképület tetőszerkezetét, felújították az ülőpadokat és megjavították a toronyórát, valamint megújult a templomkülső is. Domahídi Ernő lelkipásztorral Tóth Éva beszélgetett.
2019-06-12 |
Különleges módszerrel készült fotókból nyílt meg Seres Géza legújabb kiállítása a Debreceni Református Kollégium Múzeumának Múzeumpedagógiai Termében. Az 1949-ben, Nagylétán született fotóművész Absztraktok és egyéb szénképek című tárlatában mobiltelefon-felvételek szerepelnek, amelyeket a száz-százharminc éve használt módszerekkel hívott elő.
2019-06-12 |
A Pünkösd a tavasz egyik legnagyobb ünnepe, ami nemcsak a néphagyományokban, de a vallási életben is igen fontos. Kevesen tudják, de nevét a pentekotész, vagyis az ötvenedik szóból kapta. A magyarázat könnyű, ugyanis a Húsvét utáni ötvenedik napon ünnepeljük ezt a jeles napot.
2019-06-08 |
A Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni- Nagytemplomi Református Egyházközség és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem is csatlakozott a Magyarországi Református Egyház által a budapesti hajóbalesetben elhunyt koreai áldozatok családjainak megsegítésére szervezett adománygyűjtéshez.
2019-06-06 |
Pünkösdölő, amikor lóháton születik a király! Június 9-én és 10-én az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kétnapos rendezvény keretében ismerhetjük meg a pünkösdi hagyományokat. Ekkor lesz látható először az Emlékpark új attrakciója, a Szer története c. 3D-s film, amely Szer monostorának történetét mutatja be a nézőknek.
2019-06-04 |
A tervek szerint idén még a belső udvar felújítását és az épület belső korszerűsítését is elvégzik. A beruházás összesen 350 millió forintba kerül, amely részben önerőből, részben pedig állami támogatásból valósul meg.
2019-06-03 |
Az áldozócsütörtöki istentiszteleten bocsátották ki legációba a hagyományoknak megfelelően, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatóit. Mintegy hetven lelkipásztornak tanuló diák teljesít majd szolgálatot pünkösdkor, a Tiszántúl református gyülekezeteiben.
2019-05-31 |
Ünnepi istentisztelet, kanapébeszélgetés, koncert és gyertyafényes vacsora - ezekkel a programokkal várják a pányokról elszármazottakat szülőfalujukba június utolsó hétvégéjén. A helyi református gyülekezet idén is megszervezi a "Pányok a szívünkben" elnevezésű rendezvényt június 29–én szombaton délután. A találkozóról Tóth Viktória lelkipásztorral beszélgetünk.
0:00
0:00
2019-05-30 |
Debrecenben a református Nagytemplom, a Kollégium, a középkori templomok a Felső-Tisza vidékén, Vizsoly vagy Sárospatak református öröksége. Ezek a példák igazolják, hogy az egyházi műemlékek nem csak vallási, hitéleti gócpontok, hanem keresett turisztikai látnivalók is. A szakemberek szerint az utóbbi években egyre nagyobb az igény az ilyen jellegű idegenforgalmi kínálatra, és az egyház is felismerte: fontos, hogy építsen vendégcsalogató kincseire. A Tiszántúli Református Egyházkerület rendkívül jó helyzetben van, gazdag református öröksége turisztikai szempontból is komoly adu. Ezt a témát járja körül Oláh Ilona interjúja.
2019-05-29 |
Javában zajlik és jó ütemben halad az örökösföldi református templom építése. Dr. Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese rádiónknak elmondta: a templom fő falazatának építése már eljutott a végleges magasságig, hamarosan a tetőszerkezet következik. Közben párhuzamosan épül a gyülekezeti ház és a lelkészlakás is. A mintegy 500 millió forintból megvalósuló építkezés várhatóan jövőre fejeződik be.
2019-05-29 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola