Az esemény egy különleges témával, az űrkutatás és a kereszténység kapcsolatával foglalkozik, és a témában világi és egyházi személyekkel találkozhatnak az érdeklődők május 27-én, 19 órától a Partium Ház belső udvarán. Regisztrárició nem szükséges, és az első személyes jelenlét alkalmával 30-40 érdeklődőt várnak.
2021-05-27 |
A Tiszántúli Református Egyházkerület május 21-én megtartotta közgyűlését a Debreceni Református Nagytemplomban. A járványügyi szabályokat betartva 123-an tanácskoztak: Fekete Károly elnökségi beszámolója után elfogadták a 2021. évi költségvetést, és személyi kérdésekben is döntöttek. A részletekről Fazakas Gergely Tamás világi főjegyző beszél.
2021-05-26 |
Pünkösd, a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. A Húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn, a Szentlélek kiáradását, Jézus Krisztus ígéretének beteljesedését, és az egyház alapítását ünnepeljük,mely ezt az időszakot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára. A Szentírásban, az Apostolok hatalmas szélvészt idéző zúgás, lángnyelvek képében hirdetik a Szentlélek eljövetelét, Isten dicsőségét. Most Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke pünkösdi üzenetét adjuk közre.
0:00
0:00
2021-05-25 |
Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztyén ünnep, amelyen a keresztyének a Szentlélek mennybemenetelét, az egyház születésnapját ünneplik. Idén május 23-24-én tartják. A Szentlélek ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára. Hangóné Birtha Melindát a Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkipásztorát hallják.
2021-05-23 |
A fenntartó gyülekezet számára fontos, hogy ne csak a gyermekekkel, hanem a szülőkkel, és a többi családtaggal is szoros kapcsolatban legyen. Az ünnepi alkalomról Pella Pál lelkipásztorral beszélgettünk.
2021-05-23 |
40 év után most megújulhatott a templom ékessége, az orgona, melynek avató ünnepsége május 24-én 10.00. órától lesz, amikor Fekete Károly püspök egy korábbi ígéretéhez híven szólaltatja meg a 9 millió forintból újjá varázsolt hangszert. Czapp Józseffel a Mikepércsi református gyülekezet lelkipásztorával Tóth Emese beszélget.
2021-05-23 |
A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkészválasztást tartott, ugyanis Vad Zsigmond lelkipásztor nyugdíjba vonulásával megüresedett egy lelkészi állás a gyülekezetben. A presbitérium még január 17-i ülésén határozott úgy, hogy Nagytiszteletű Beszterczey Andrást, a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodájának vezetőjét hívja meg a szolgálatra. Beszterczey Andrással beszélgettünk.
2021-05-21 |
Szűcs Tibor, a szamostatárfalvi református gyülekezet lelkésze azt mondja, az első alkalmat hálaadó istentiszteletként élte meg a pici közösségük. Lelkészként a sok hét kihagyás után úgy érezte magát, mint kezdő korában, viszont így minden szónak, éneknek, imádságnak, liturgiai elemnek megvolt a jelentősége.
2021-05-16 |
Lesz ahol a szóbeli érettségik után, júniusiban pótolják az elmaradt ballagásokat, de van ahol online ballagást tartottak a református iskolákban. Veress Bertalannal, Tiszántúli Református Egyházkerület tanügyi főtanácsosával a ballagások mellett arról is beszélgetünk, hogy milyen visszatérni a diákoknak és a pedagógusoknak az iskolapadokba? És, hogy készülnek a jövő évre?
2021-05-15 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt