Május 2-ától nyithatnak meg újra a református templomok - erről határozott a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa. A javuló járványhelyzetre és az egyre nagyobb átoltottságra tekintettel jelölték ki az időpontot, amikor a március 8-án elrendelt bezárás véget érhet, és újra a hívek jelenlétében lehet majd istentiszteleteket tartani. A nyilatkozatban ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a járvány még tart, ezért csak megfontoltan és az óvintézkedéseket szigorúan betartva lehet nyitni. Egyfajta fokozatosságot is javasolnak a gyülekezeteknek, és hogy a hétközi alkalmakat a helyi viszonyokat figyelembe véve szervezzék majd meg.