Március 8-a Nemzetközi Nőnap, melynek létrehozói szerint az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami a nők egyenlő jogokért és lehetőségekért vívott évszázados küzdelmét eleveníti fel. Most a Szentírás női szereplőiről szimbolikus anya alakokról, a különböző történetekben felbukkanó  női archetípusokról beszélgetünk Kiss Klára lelkipásztorral, vallástanárral, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem gyakorlati teológia tanszékének munkatársával.
2021-03-09 |
Az ugrásszerűen romló fertőzési adatok miatt a kormány által elrendelt szigorításokkal összhangban a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa úgy határozott, hogy március 8-a és 26-a között szüneteltetni kell minden személyes jelenléttel járó istentiszteletet, gyülekezeti alkalmat, összejövetelt.
2021-03-09 |
2020 végére elkészült a Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának több ütemben kivitelezett átfogó korszerűsítése, amit a járvány miatt igazán most vehettek birtokba. Három év alatt kívül-belül, mondhatni tetőtől talpig megszépült az 1889-ben átadott műemlék épület. A beruházás 300millió forintos állami támogatással és jelentős önerő kiegészítéssel, összesen mintegy 550millió forintból valósulhatott meg.
2021-03-07 |
Az intézmény kémikusai az úgynevezett királykategóriás megmérettetéseken szereztek újabb sikereket. Erről hallhatják Búzásné Nagy Gabriella igazgatóhelyettest, felkészítő tanárt.
2021-03-07 |
Az abaúji református gyülekezeteket érintő első világháborús harang rekvirálási kérdéskörrel foglalkozott egy tanulmányában Kusnyír Éva a Sárospataki Református Kollégium Múzeumának néprajzos muzeológusa, a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola doktorjelöltje.
2021-03-07 |
Sok tanár és diák is beteg a református iskolákban, így most nem csak a járvány megelőzésével, hanem a betegséggel, a félelemmel is szembe kell néznie a következő hetek távoktatásának - mondja Szontágh Pál, a Református Pedagógiai Intézet vezetője. Szerinte most nem az a legfontosabb, hogy a gyerekek hogy állnak a tananyaggal, hanem az hogy a családok, és a gyerekek lelkileg is egészségesek maradjanak.
2021-03-07 |
Március elsõ pénteke különleges nap a keresztény asszonyok körében: minden esztendõben ekkor tartják a nõk ökumenikus világimanapját. A világimanapi mozgalom 1887-ben indult útjára az Amerikai Egyesült Államokban Napjainkban majd 200  országban van szervezett imanapi közösség. Nagy a jelentõsége annak, hogy az imanap témáját, liturgiáját, énekeit minden esztendõben más-más ország asszonyai állítják össze.
2021-03-04 |
A miskolciak körében selyemréti iskola néven ismert intézményben 1964-ben indult az első tanév, és 2020-ban volt az első nagyobb felújítás. Az iskola  2014-től csatlakozott a Tiszáninneni Református Egyházkerülethez. Jelenleg százhetvennégy gyermek jár az intézmény tizenhárom osztályába. Tanórákon és szakkörön még programozást is tanulhatnak a kisdiákok a legószobában.
2021-02-28 |
Összesen 30 általános iskolásnak segítenek, de nem csak leckét írni. Hatékonyságukat bizonyítja, hogy vannak gyerekek, akik jegyeket javítanak a félévi és az évvégi bizonyítvány között. Hegedűs Márk interjúja.
2021-02-28 |
A Miskolc melletti településen tavaly megkezdett munkálatok során már felújították a homlokzatot, a falak javítása mellett a tető héjazatát és a nyílászárókat is kicserélték, valamint a tető hátuljára egy kakas szimbólum került. Mint rádiónknak Mike Martin, a gyülekezet lelkipásztora elmondta: a tervek szerint a húsvétot már a megújult templomban köszöntheti a gyülekezet.
2021-02-28 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt