Szakács György a Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség lelkipásztora 15 év szolgálat után elköszön a gyülekezettől és egy időre hivatásától is. Döntésének hátterében egyfajta személyes útkeresés áll. Július 26-án vasárnap 10 órakor a Kistemplomban kezdődik az a búcsú istentisztelet, melyen jelen lesz Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is. Szakács György augusztus elsején lép ki a szolgálatból.
2020-07-25 |
A Tiszalöki Református Egyházközség Oltalmazó Otthona és Háza jelenleg családok átmeneti otthonaként szolgál. Az intézmény két telephellyel működik és összesen 50 fő befogadására alkalmas.
2020-07-24 |
A „Radírozzuk ki a különbségeket!” címmel elindított kampány gyakorlata azonban a koronavírus járvány miatt különbözik a korábbi évekétől. Az új és használt, de jó állapotú tanszerek mellett inkább pénzt várnak a támogatóktól. Az a cél, hogy augusztus végéig összegyűljön két és félmillió forint, mely 500 rászoruló gyermek iskolai felszereléseire elegendő. Ezen túl 100 nehéz sorsú diákot informatikai eszközökkel – laptoppal, tablettel, számítógéppel - is segítenének, hogy ha szükséges ők is bekapcsolódhassanak a digitális távoktatásba.
2020-07-22 |
Szinte minden műfajban születnek keresztyén könyvek. A legkeresettebbek a prédikátorok írásai, de a gyermek könyvek és a szépirodalmi művek iránt is sokan érdeklődnek. Kifejezetten felkapott könyv, vagy műfaj nem létezik, minden könyvnek megvan a gazdája- mondta Püski Gábor, lelkipásztor a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó vezetője
2020-07-22 |
A református zsinat 2009-ben döntött arról, hogy az egyházban használt hivatalos énekeskönyvet meg kell újítani. Tavaly Balatonszárszón fogadták el a majdnem végleges anyagot. Az elmúlt egy évben a kérdéses szövegeket és dallamokat pontosították. Júniusra elkészült a korrektúra és az anyagot lezárták. Jelenleg a tördelés zajlik – mondta Bódiss Tamás országos egyházzenei előadó, aki hozzátette: az új kiadás a tervek szerint jövőre lesz elérhető a gyülekezeti tagok számára.
2020-07-21 |
Megszűnik a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium, ezzel pedig egyetlen református gimnázium marad talpon Felvidéken. A magyar nyelvhatáron lévő lévai református intézmény létszámhiánnyal küzd, idén már nem tudták elindítani az első évfolyamukat sem. Jövőre a végzős osztályt még leérettségiztetik, aztán bezárják a húsz éves iskolát. A részletekről Kiss Beáta, Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgatója beszélt az Európa Rádiónak.
2020-07-21 |
A Kende-család tagjai a középkori szatmári vármegye jelentős alakjai voltak, földi maradványaikat a túristvándi templomkertben helyezik végső nyugalomra július 19-én. 1991-ben a túristvándi református templomban gombásodás miatt talajcserét végeztek a munkások, akik akkor találtak rá a templom közepén elásott kilenc sírra, amelyek feltehetőleg a 17. századból származnak.
2020-07-19 |
Az esemény célja volt, hogy megismerjék a börtönlakók körében végzett missziókat, módszereket és résztvevőket, valamint, hogy összehangolt munkával még hatékonyabb legyen a segítségnyújtás.
2020-07-16 |
Több mint 466 millió forint kormányzati támogatást kapott a Mikepércsi Református Egyházközség az Élő Forrás Kútja Idősek Otthona felújítására. A több épületből álló intézményt tavaly vette át a helyi gyülekezet, tarthatatlan állapotban.
2020-07-12 |
Idén először a már ismert fejlesztőpedagógus, drámapedagógia és család- és gyermekvédelmi szakok mellett a roma társadalomismeret szakra is várják a jelentkezőket július végéig.
2020-07-12 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt