Pünkösdkor világszerte a szentlélek kiáradását ünneplik a keresztények. A szentléleknek nincs saját üzenete, de egy mélyebb, személyes szinten hozza el nekünk Krisztus üzenetét. A jelenlegi helyzetben, amikor a járvány miatt újra kell gondolnunk, mit, miként tegyünk, hogyan éljünk Istennek tetsző életet, még fontosabb ez az ünnep.
0:00
0:00
2020-06-02 |
Még a járványhelyzet előtt megrendezett versenyeken gyűjtöttek be kiemelkedő eredményeket a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának ifjú kémikusai, amelyet a kijárási korlátozás idején tovább sikerült növelniük egy online megmérettetésen való sikeres részvétellel. A többfordulós, be nem fejezett versenyek folytatása még bizonytalan, de a diákok ennek ellenére gőzerővel készülnek.
2020-06-01 |
Idén ünnepli a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola, hogy 25 évvel ezelőtt újra egyházi intézmény lett. Mócsánné Nagy Ágnes, az iskola igazgatója rádiónknak elmondta: ez nem azt jelenti, hogy mindössze ennyi éves a Jókai, hiszen az elődjét már 1906-ban megalapította a Református Egyház.
2020-05-28 |
27 egyházmegyébe, 27 ezer szájmaszkot juttatott el a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy múlt vasárnap az első nyilvános istentisztelet előtt átadhassák azoknak, akik nem vittek magukkal, de nem szeretnének az istentiszteletekről lemaradni.
2020-05-24 |
Együtt szólnak a harangok az egész Kárpát- medencében, ugyanis a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa azt kérte, hogy május 22-én, a magyar reformátusok egységére, június 4-én pedig a trianoni békediktátum 100. évfordulójára emlékezve, szólaltassák meg harangjaikat a református templomok. A jelenlegi helyzetben különösen fontos üzenettel bír a közös harangozás.
2020-05-24 |
Bár a református templomok immár ismét megnyithatták kapuikat a hívek előtt - és nem csak vidéken, hanem a fővárosban is –, az elmúlt hetekben, hónapokban sokaknak pótolhatatlan lelki táplálékot jelentettek azok a gondolatok, áhitatok, üzenetek, melyeket online, az internet és közösségi média segítségével juttattak el a gyülekezetek tagjaihoz a lelkipásztorok, egyházi vezetők.
2020-05-22 |
Az elmúlt évek legnagyobb számú jelentkezőjét regisztrálhatták idén a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában a felvételi eljárás során. Ennek köszönhetően szeptemberben a tavalyi három helyett már négy osztályban kezdhetik meg tanulmányaikat a refis diákok. A jelentkezők táborárát pedig az jellemzi a leginkább, hogy a több felvett diák ellenére nőtt a felvételi ponthatár. Az érettségi is rendben zajlott az intézményben és új hírek érkeztek a gimnázium diaszpóra programjáról is. Ezekről beszélgetünk a következő percekben a gimnázium igazgatójával, Nagy-Baló Csabával.
2020-05-22 |
Református fenntartású diakóniai szolgálatok megközelítőleg negyvenezer embernek segítenek az országban, csaknem hatezer munkavállalóval. A református idősotthonok életét is teljesen megváltoztatta a koronavírus-járvány: látogatási és kijárási tilalom van, fokozottan kell figyelniük a fertőtlenítésre és a szűrésre is.
2020-05-17 |
Van ahol be sem zártak a templomajtók, mások most szervezik, hogy újra megtudják nyitni a templomaikat. A következő percekben két református lelkésszel beszélgettünk a koronavírus-járványidőszak alatti gyülekezeti életről.
2020-05-14 |
A testület hétfőn, május 11-én újra megvitatta és értékelte a járványhelyzetet, illetve a védekezés második szakaszában hozott kormányzati enyhítéseket. Ez alapján közzétette új állásfoglalását, miszerint: „hogyha a közösségi kapcsolattartás biztonságát az illetékes hatóságok nem szigorítják, akkor az egyházközségek elnökségének felelős döntése szerint, az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásával, tartsanak istentiszteleteket Budapest és Pest megye kivételével”.
2020-05-14 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt