Pál apostol mondta, hogy mindent megvizsgáljatok, és ami jó, azt megtartsátok. Érdemes ilyen szempontok szerint hallgatni a popzenét is. Ha valaki hívővé válik, nem jelenti azt, hogy maga mögött kell hagynia a popzenét.
A sárospataki díjazott főiskolás évei alatt a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium tagja volt, ma pedig többségében roma gyerekeket oktat, és minden erejével azon van, hogy sikeres életpályát alapozzon meg számukra.
A Kiss Tihamér László Képzési Ösztöndíj Program a tanító pályára készülő fiatalokat rendszeres tanulmányi ösztöndíjjal támogatja, egy félév alatt akár 125 ezer forintot is kaphatnak a hallgatók. Aki az idei pótfelvételi eljárásban jelentkezik tanító szakra, a térítési díjának több mint 90 százalékát is fedezheti az ösztöndíj. Egy évfolyamon 30 hallgatót tud támogatni az egyetem, a saját költségéből létrehozott és finanszírozott ösztöndíjjal.
Május közepén a pandémiás enyhítésnek köszönhetően már birtokba vehették a hívek az új örökösföldi Református Templomot. A Nyírségi Református Egyházmegye június 20-án megtartott éves rendes közgyűlésén arról is döntött, hogy 2021. január 01-től leválva a Nyíregyháza Belvárosi gyülekezettől önálló működési státuszt kaphat az évek óta formálódó közösség. Változás, hogy július 1-től - igazodva a vasárnapi Istentiszteleti rendhez - 9 óra helyett 10.30 órakor kezdődik az istentiszteletet
Az ötnapos biblia klub keretében ezúttal Dániel próféta életét dolgozzák fel játékos formában, valamint természetesen további játékokra is nyílik lehetőség. Bodnár Máté, református lelkipásztor rádiónknak elmondta: ezen kívül olyannyira nagy sikernek örvend a berekfürdői többgenerációs tábor, hogy már nagyon korán betelik rá a jelentkezési lehetőség. Ebben az évben is lesz Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó Hercegkúton, amelynek keretében a már konfirmációs vizsgát tett 14-25 éveseket várják.
Egy új csoportszobával és tornateremmel is bővül a jövőben a Debreceni Református Kollégium Óvodája a Magyarországi Református Egyház óvoda fejlesztési programjának köszönhetően. Az intézmény fennállása óta a keresztény értékek mentén neveli a gyermekeket. A várólista évről évre bővül, így könnyebbséget ad majd, hogy remélhetőleg 2021-től körülbelül 30 gyermekkel többet tudnak felvenni az óvodába.
Debrecen város közgyűlésén a képviselők megszavazták, hogy a Tímár utca 10. szám alatti ingatlant ingyenesen a Tiszántúli Református Egyházkerület tulajdonába adják.
A díjat a Zsinat 1997-ben alapította a református nevelési eszmények mindennapi gyakorlatba való átültetésében elévülhetetlen érdemeket szerzett magyarországi és határon túli pedagógusok elismerésére. Adományozásának feltétele a több éves óvónői, tanítói vagy tanári tevékenység magyar református közoktatási intézményben, a kiemelkedő szakmai munka, valamint a példamutató emberi és hitbeli magatartás. Évente három pedagógus kaphatja meg, akik egyike határon túl él.
Három év után lejárt a mandátuma a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorának, Kustár Zoltánnak, aki nem pályázott újra a posztra. Helyét az intézmény élén Baráth Béla veszi át, aki rektori kinevezését már megkapta a köztársasági elnöktől és augusztus elsejétől tölti be új tisztjét.