A koronavírus világjárvány miatt veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány Magyarországon. A rendelkezések több pontja érinti a református egyház életét, intézményeit is. A Károli egyetem bezárt, a Bethesda gyermekkórházban látogatási tilalom van. Az istentiszteleteket – ha korlátozásokkal is – de megtartják vasárnap. A Magyar Református Szeretetszolgálat felajánlotta segítségét, hogy kapnak-e feladatot, az egy mai megbeszélésen dőlhet el. Az alábbi összeállításunkban megpróbáljuk összeszedni, hogyan változnak meg a hétköznapok a Református Egyházon belül a veszélyhelyzet miatt.
2020-03-13 |
Hivatalosan is beiktatták a hétvégén Széles Csongort, a Debrecen-Kerekestelepi Református Gyülekezet lelkipásztorát, aki néhány hónapja vezeti az egyházközséget. Sok éven keresztül a Bánki és a Kerekestelepi gyülekezet összetartozott, de az elmúlt időszakban önálló egyházközséggé vált Bánk. Így lett új lelkipásztora a Kerekestelepi református gyülekezetnek, ahol a hagyományos programok mellett már új események is elindultak az életükben.
2020-03-12 |
Veszélyhelyzetet hirdetett a kormány a koronavírus elleni védekezés miatt. Összhangban a kötelező intézkedésekkel a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége a következő felhívást teszi közzé:
2020-03-12 |
Adománygyűjtést hirdet a szíriai református egyházak vasárnapi iskoláinak a Magyar Református Szeretetszolgálat. Adományainkkal a harcok sújtotta területen élő gyermekek tanulmányait, a lebombázott iskolák újjá építését segíthetik. A pénzadományokat márciusban várja a segélyszervezet.
2020-03-10 |
Hálaadó istentiszteletet tartanak Nyírszőlősön, február 8-án, vasárnap a Nyírszőlősi Református Gyülekezeti Ház fennállásának 10. évfordulója alkalmából. Az istentiszteleten Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet igét. Az istentiszteletet követően a gyülekezeti ház udvarán az emlékezés jegyében fát ültetnek. Az ünnepséget szeretetvendégség zárja. Rádiónkat Kósa László lelkipásztor tájékoztatta.
2020-03-07 |
1887-ben indult Amerikából, és több mint 180 országban ünneplik meg ma az ökumenikus világ imanapot, amely ebben az évben március 6-án lesz. A liturgia anyagát a zimbabwei asszonyok állították össze. Debrecenben idén is a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége szervezi az alkalmat, amelynek a Fürdei úti református templom ad most otthont.
0:00
0:00
2020-03-06 |
Elkészült a Debrecen-Lencztelepi Református Gyülekezet templomának ülőbútorzata, melyre még a 2018-as jótékonysági bálján gyűjtött az egyházközség. Február 29-én ünnepi istentisztelet kertében adtak hálát a hívek az új beruházás létrejöttéért.
2020-03-05 |
Újabb emelettel és nyolc tanteremmel bővítik a miskolci Jókai Mór Református Általános És Alapfokú Művészeti Iskolát, az óvoda fejlesztése már befejeződött. Március 6-án pénteken Sulikostolóra várják a nagycsoportos óvodásokat. A leendő elsősök betekintést nyerhetnek a tanórákba, a színjáték és informatika foglalkozásba. A szülőknek fórumot tartanak, ahol megismerkedhetnek az iskola életével.
2020-03-05 |
Befejező, 4. üteméhez érkezett idén a Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának átfogó korszerűsítése. 3 éve indult a munka a tető cseréjével, utána az utcai és belső udvari homlokzat szépült meg, most pedig a belső terek felújítása következik. A hivatal munkatársai emiatt már korábban kiköltöztek az épületből. Most folynak az előzetes feltárások és a közbeszerzési eljárás, néhány héten belül elkezdődhet a kivitelezés, és ha minden a tervek szerint halad, szeptemberre befejeződnek a munkálatok. A nagyszabású, több éves beruházáshoz 300 millió forint támogatást nyert el az egyházkerület, de a szükséges felújítások nagyságrendjét jelzi, hogy ezt 200millliós önrésszel kell kiegészíteni. O
2020-03-01 |
Az előző félévben csaknem 1500-an hallgatták a párkapcsolatról, önismeretről és családról szóló előadásokat. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Három Királyfi Három Királylány Alapítvány és a Debreceni Egyetem közös sorozatának új részében többek között olyan neves előadókkal találkozhatnak az érdeklődők, mint Pál Ferenc, Kádár Annamária, Pécsi Rita vagy Balogh Klára. Az előadások a hittudományi egyetemen lesznek és idén is nyitottak és ingyenesek minden érdeklődő számára.
2020-02-27 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola