A Debreceni Egyetem Különleges Orvos-és Mentőcsoportja számára a december mindig zsúfolt, hiszen ebben az időszakban erősödik föl a karitatív és a tanyaprogram keretében végzett tevékenységük. A közelmúltban -immár hagyományosan- Mikulás alkalmából édességeket juttattak el a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájára. Ezen kívül hamarosan ellátogatnak a tanyavilágba és a régió gyermekotthonaiba, ahová a munkatársak tartós élelmiszereket, ruhaneműt, háztartási eszközöket és minden olyan adományt juttatnak el, amelyre szükség lehet.
2020-12-12 |
Az országban elsőként Miskolcon jött létre fogyatékosságügyi szakmai műhely még 2002-ben. Az önkormányzat külső tanácsadó szerve a fogyatékkal élők helyzetére, a bennük rejlő lehetőségekre igyekszik felhívni a figyelmet. A munkában elsősorban a fogyatékosságügyben érdekelt, miskolci és környékbeli hatókörrel rendelkező civil és érdekvédelmi szervezetek, intézmények vesznek részt.
0:00
0:00
2020-12-12 |
A karitatív szervezetek, a rendőrök, a polgármesteri hivatalok dolgozói, sportolók, művészek és még nagyon sokan próbálnak segíteni ezekben a nehéz napokban azokon aki rászorulnak. De vannak olyanok, akik az év minden napján társadalmi munkában örzik, figyelik környezetünket. A polgárőrökről van szó.
2020-12-12 |
A Magyar Református Szeretetszolgálat adományozói jóvoltából mind a 2020 kívánságot teljesítette, amit célként meghatározott. 1800 ember jelentkezett, hogy segítsen, volt, aki egymaga 40 gyermek vágyát váltotta valóra, a legtávolabbi ajándék Ausztráliából érkezett. Az adományokat még karácsony előtt eljuttatja a Szeretetszolgálat a gyermekek szüleinek.
2020-12-09 |
A facebookon elindított fotóaukción az árverésből befolyt összegből olyan eszközöket szeretnének vásárolni, amelyek segítséget jelentenek a járvány elleni küzdelemben, a betegek ellátásában, ezzel támogatva a miskolci covidos betegeket ápoló osztályokon folyó munkát. A felhíváshoz csatlakozó alkotók 59 képet ajánlottak fel, amelyekre az egyesület közösségi oldalán található képgalériában lehet licitálni – ezt mondta el rádiónknak Urbán Helga, a Miskolci Fotóklub Egyesület tagja.
2020-12-02 |
Már három ezer kiló ruhát, több mosógépet és táblagépeket is eljuttattak rászorulóknak a MátészalkaLeaks önkéntesei. A civil csoportnak nem ez a fő profilja, de látva a szükséget, úgy érezték, segíteniük kell. A járványhelyzet miatt most néhány hétig szüneteltetik ugyan az adományok átadását, de karácsonyra ismét gyűjtést hirdettek: most tartós élelmiszereket várnak, amivel szebbé és ünnepibbé tehetik a nélkülöző családok karácsonyát. A részletekről Lintényi Leventét a Mátészalkaleaks közösségszervezőjét kérdeztük.
2020-12-01 |
A cél, hogy felhívják a figyelmet a vérkészletek szükségességére, és hogy megköszönjék a véradóknak, hogy segítették embertársaik életének megmentését. Gurály Edinát a Magyar Vöröskereszt szabolcs megyei szervezetének igazgatóját hallják.
0:00
0:00
2020-11-29 |
Kihívás elé állította a vírus helyzet és az azzal járó korlátozások a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény dolgozóit. Szociális munkát személyes találkozások nélkül nem lehet végezni, ezért a mindennapi tevékenységüket úgy kell elvégezniük, hogy az ellátottak se szenvedjenek hiányt és a dolgozók se tegyék ki magukat fokozott fertőzés veszélynek. Gúr Péterrel, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatójával beszélgettünk.
2020-11-27 |
Egy krízis hetekre, hónapokra lebéníthat bennünket, és ezzel nincs is semmi baj a szakemberek szerint. A gyászt, a veszteséget meg kell élni, a legtöbb esetben nincs is szükség szakember segítségére. Azonban Szabó Tibor azt mondja, beszélgetetőtársra mindenképp szükség van. A coach "Így éltünk (túl) mi" című könyvében különböző kríziseket átélt emberek személyes történetén keresztül mutatja be, hogy van kiút a legmélyebb gödörből is.
2020-11-25 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt