Sokunknak elképzelhetetlen, de még ma is vannak olyan háztartások, ahol áram és víz nélkül élnek családok. A református szeretetszolgálat komplex segítséget nyújt például a Cigándi Járásban, ahol a napelemek mellett segítenek a közlekedésben, a gyerkeknek a tanulásban, a kisbabás családoknak babaholmik kölcsönzésével. Emellett például megtakarításra tanítják és ösztönzik a családokat. A részletekről Nagy Szilviát, a Végtelen lehetőség projekt szakmai vezetőjét hallják.
2021-02-19 |
Az egyezséget az egyetem képviseltében Horváth Zita rektor, a főigazgatóság nevében  Lipusz Brigitta rendőrezredes, a főkapitányság részéről  Mecser Tamás rendőr ezredes, megbízott főkapitány látta el kézjegyével. Az együttműködés több részből áll, többek között az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság biztosítani kívánja a külföldi hallgatók hivatalos ügyeinek helyben, az egyetemen történő intézését.
2021-02-04 |
A Sárospataki Református Egyházért Alapítvány jótékony szolgálatával folytatódott az a sárospataki akció, amely keretében minden szombaton meleg étellel várják a nehéz sorsú embereket a helyi piacon. A járványhelyzet miatt a mostani téli időszakban előre becsomagolt ennivalót adnak minden megjelentnek, sőt – amennyiben marad – haza is vihetnek belőle.
2021-02-04 |
A borsod megyei településen 2016-ban indította el diakóniai szolgálatát a Magyarországi Evangélikus Egyház. Buday Barnabással, a Borsod-Hevesi evangélikus egyházmegye esperesével, az Arnót-Újcsanálosi Evangélikus Társgyülekezet lelkészével beszélgetünk a következő percekben.
2021-02-02 |
Az elmúlt év végén, december 28-án és 29-én két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A földrengés utáni helyreállítási munkálatokban részt vett a nyíregyházi Vincellér Tibor is, akit az Adra Adventista Szeretetszolgálat kért fel a speciális munkára. Hatan, öt napot töltöttek el a helyszínen, de az időjárás is megnehezítette a munkájukat a földrengés sújtotta térségben. A részletekről a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület vezetője beszélt rádiónknak.
2021-02-02 |
A helyi tapasztalatok alapján azóta más városokban is követték a debreceni példát. Az alap a több éve eredményesen működő, ígéretes üzleti tervvel rendelkező kis- és középvállalkozások számára kínál kedvező feltételekkel 100 millió és 1 milliárd forint közötti tőkeemelést. A Debrecen Városi Tőkealap részeként megkötött első szerződés a személy- és tehergépjárművek szervizelésével foglalkozó MFA Alternatív Energia Kft.-t segíti.
2021-01-28 |
A Magyar Református Szeretetszolgálat a téli időszakban tűzifaadományokkal segíti a rászorulókat, elsősorban az egyedül élő időseket és a sokgyermekes családokat. A munkatársak ehhez várják a felajánlásokat a támogatóktól. Aki pénzzel szeretne hozzájárulni a karitatív akcióhoz, megteheti a 1358-as adományvonalon, ahol minden hívás 500 forintot jelent, vagy online az MRSZ internetes felületén, az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül.
2021-01-21 |
Feltehetőleg az irodaház bontási munkálatai során érte atrocitás a repülő emlősöket. Az épület mellett rengeteg magatehetetlen, átfagyott és halott denevér volt szanaszét szóródva. A madármentők értesítették a hatóságokat, akik megkezdték a helyszínelést és az eljárást. Illetve a Bükki Nemzeti Parkot is értesítették, akik a még életben lévő egyedeket elszállították egy megfelelőbb telelőhelyre. A részletekről Lehoczky Krisztiánt a madármentő állomás vezetőjét kérdeztük.
2021-01-14 |
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Both Antal Alapítvány képviselői még 2020 karácsonya előtt videókonferencia keretében adták át hatezer eurós adományukat az augusztusi robbanásban károkat szenvedett bejrúti Közel-Keleti Teológiai Főiskola rektorának. A testvéregyház fontos szerepet játszik a vallásközi párbeszédben.
2021-01-12 |
A 2020-as évben több, mint 2400 állatnak tudtak segíteni a Madármentő Állomás Mályi munkatársai. Szerencsére a vírushelyzet a munkájukat kevésbé befolyásolta, csak az önkéntesek létszáma nullázódott le teljesen. Sok komoly esetben is sikeresen mentettek állatokat például a meggyaszói erdei fülesbagoly család is egészségesen távozhatott tőlük és 69 fehér gólya lett szabadon engedve tőlük. Készült egy új film is a Szárnyak Sorsán, ami a nyári időszakot mutatja be ezeket az eseteket is kiemelve. A részletekről Lehoczky Krisztiánt a madármentő állomás vezetőjét kérdeztük.
2021-01-12 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt