A macskákért fogott össze két fiatal, lendületes csapat Győrben. A Győri Puha Praclik Egyesület és a Crystal CAT azon dolgoznak, hogy minél több utcai cicát tudjanak közös erővel ivartalaníttatni, hogy megelőzzék a fölös szaporulatot.
0:00
0:00
2019-10-12 |
"Több mint ötszáz” címmel, ezúttal – gyülekezeteknek segít a Magyar Református Szeretetszolgálat a reformáció hónapjában.
0:00
0:00
2019-10-11 |
Élénkül az ingatlanpiac a falusi CSOK rendszerébe bekerült településeken a korábbi időszakhoz képest. Borsod megyében Mályiban és Nyékládházán valamint Bogácson emelkedett az eladásra kínált ingatlanok száma és azok ára is. A legnagyobb ingatlankínálatot kezelő portál külön oldalon tünteti fel azokat a kistelepüléseket ahol igénybe vehető a támogatás. Országosan egyébként 2486 ilyen kistelepülés került be a falusi CSOK-ba.
2019-10-08 |
Ez a kérdés foglalkoztatja a legtöbb diákot a középiskola vége felé közeledve. A diákok döntését, hogy merre induljanak tovább, most a Lévay József Református Gimnázium komoly pályaorientációs programmal segíti. Erről bővebben, Kerboltné Tóth Edit, az iskola tanulmányi igazgatóhelyettese és Takács Judit pályaorientációért felelős tanár beszéltek rádiónknak.
2019-10-08 |
A Szegedi Tudományegyetem Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztálya az Országos Mentőszolgálattal együttműködésben másodszor rendezi meg újraélesztési rekordkísérletét. Felgyorsult világunkban egyre fontosabb baleset, vagy rosszullét kapcsán a minél gyorsabb és szakszerű elsősegélynyújtás. Egy hirtelen keringésmegállás esetén az elsősegélynyújtó fontossága és kimenetelt meghatározó szerepe vitathatatlan.
2019-10-02 |
Tehetséges, szegény sorsú rászoruló fiatalok megsegítéséért ad jótékonysági koncertet Mága Zoltán Miskolcon, a 100 templomi koncertsorozata folytatásaként.
2019-10-01 |
Doszpoly Orsolyával, a Miskolci Áldozatsegítő Központ vezetőjével beszélgettünk arról, hogyan lehet felismerni az iskolai zaklatásra utaló jeleket, és mit lehet tenni ellene.
2019-09-13 |
Létezik egy csapat Miskolc mellett, Varbón. Hatalmas szeretettel vannak a malacok iránt, mentik ezeket a csodálatos állatokat, és nemcsak helyben, hanem egész Magyarországon. Meg is alapították az Első Malac Segítő Egyesületet, a céljuk pedig, hogy létrehozzák az első malac menhelyet az országban.
2019-09-12 |
Három édesanya kezdeményezése nyomán mozgalom indult a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő óvodákért. „Kiselejteznéd a gyermeked még jó minőségű ruháit és játékait, de nem tudod mi legyen velük? Juttasd el egy óvodába, ahova főleg mélyszegénységben élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek járnak” – szól a három édesanya kezdeményezéséből indult "Örökbe fogadok egy ovit" mozgalom felhívása.
2019-09-05 |
Az ország betegeinek gyógyulását sok esetben különböző vérkészítmények segítik, melyek élő emberektől származnak: a véradóktól. Azonban sok közkeletű tévedés és félreértés kering a köztudatban a véradás menetéről.
2019-09-03 |
Alt
Alt
nmhh
Alt
Alt
Alt
Alt