Április 1-től Bohács József lett az újfehértói Zajti Ferenc Kulturális Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár új igazgatója, aki igyekszik tovább erősíteni a helyi kulturális értékeket.
2023-04-26 |
60 méteres gátfutásban állt rajthoz a 19 éves atléta, aki a felnőtt mezőnyben a legfiatalabb volt. A kvalifikációs versenyeken is mindig jó időket futott és a technikája is folyamatosan javult. A 32 fős keretbe a verseny előtt egy héttel került be, így a fedettpályás szezon alatt folyamatos volt az izgalom, hogy sikerül-e a kijutás az Európa bajnokságra.
2023-04-26 |
A Bársony János Általános Iskola került legutóbb a római katolikus egyház figyelmébe. Az intézmény egyházi átvételét a miskolci közgyűlés is tárgyalta és jóvá is hagyta. A pedagógusoknak és a szülőknek az egri egyházmegye képviseletében már tartottak tájékoztatót is, illetve már szavaztak is akár a szülők, akár az intézmény dolgozói.
2023-04-26 |
1979. óta április 24-dike a kísérleti állatok védelmének világnapja. És bár nem hivatalos, mert nem szerepel az ENSZ által elfogadott világnapok között, az állatvédők, köztük dr. Fodor Kinga állatorvos, az Állatorvostudományi Egyetem Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszékének vezetője mégis nagy figyelmet szentelnek neki.
2023-04-26 |
Répási István több mint két évtizeden át szolgált Körösszakál és Magyarhomorog gyülekezeteiben, innen érkezett múlt év nyarán a Nagykunsági Református Egyházmegyéhez tartozó, amúgy katolikus többségű kisvárosba. Egyházközségében új kihívások várnak rá, igyekszik erősíteni a református közösséget és jelenlétet, új alkalmakkal megszólítani a híveket, emellett vallástanárként is folytatja tevékenységét.
2023-04-26 |
A településen 1991-ben határozták el, hogy Református templomot szeretnének építeni és még ebben az évben le is tették a templom alapkövét, majd az épület és a torony falait is felhúzták.  Ez után néhány évig szüneteltek a munkálatok.  1993- ban szorványgyülekezetből missziói gyülekezetté alakult az egyházközség, így a saját kezébe vehette temploma további sorsát.
2023-04-26 |
A tiszteletes ezt megelőzően több mint 10 éven át feleségével a Martfűi gyülekezetben szolgált. A törökszentmiklósi egyházközségben a gyermekek között végzett munkát tartja a legfontosabbnak.
2023-04-26 |
Az onkoradiológiai ellátást fejlesztették a Debreceni Egyetemen kétmilliárd forintot meghaladó kormányzati támogatással. Az Onkoradiológiai Klinikán három új berendezést és a világ egyik legfejlettebb besugárzástervező-rendszerét adták át a közelmúltban. Az eseményen Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár példaértékűnek nevezte a beruházást, amely a vezető hazai intézetek közé emeli az intézményt.
2023-04-24 |
A Debreceni Egyetem és az MSD Pharma Hungary Kft. klinikai vizsgálatokra irányuló stratégiai együttműködési megállapodást kötött. A felsőoktatási intézmény és a globális gyógyszeripari cég magyarországi leányvállalatának kutatás- fejlesztési kooperációja elősegíti a vizsgálatok gyorsabb elindítását és az innovatív terápiákhoz való korai hozzáférést a betegek számára.
A sárospataki Vay Miklós Református Technikum, Szakképző Iskola és Diákotthon minden év áprilisában megrendezi nagyszabású rendezvényét, a Vay napokat. Idén ez a rendezvénysorozat kibővült kiegészült egy új programmal, az I. Vay Kadét Kupával. Mindezt az indokolta, hogy az intézmény 2022 szeptemberétől csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz
2023-04-24 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt