A városrészben öt ilyen sziget készült el és nemsokára használatba vehetik a lakosok. A föld alatti hulladékgyűjtés kulturált és higiénikus gyűjtési lehetőséget biztosít az avasi lakók számára, valamint a kisebb helyigény mellett nagyobb mennyiség gyűjtését teszi lehetővé. A hulladékgyűjtők egyenként 3 köbméter űrtartalmúak, így tehát egy sziget több gurulós hulladéktárolót kiválthat. A sziget úgy lett kialakítva, hogy 3 vegyes és 2 szelektív edényébe helyezhetik el a lakók a szemetet.
2023-04-17 |
A Költészet Napján egy irodalmi délután keretében adta át Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke az erről szóló oklevelet a 83 éves költőnek, aki hét évtizede ír szakrális verseket, mert mint mondja a neveltetése, a hit és a szeretet kísérte végig az egész életét. A költő jelenleg a 9. verseskötetén dolgozik, melyet ebben az évben szeretne megjelentetni.
2023-04-14 |
Az elmúlt két évben több mint nyolcvan beteget láttak el, közülük hatvannak teljesen eredményes volt a terápiája. A kezeléseket heti öt napos program keretében tartják a virtuális térben. A betegek, akiknek száma mintegy harminc fő, csoportokra bontva vehetik igénybe ezt a fajta gyógyulási módot.
2023-04-14 |
Új szakaszába lépett Nyíregyházán a Nagykörút délnyugati szakaszának négysávosítása miatti építkezés. Érdemes még körültekintőbben közlekedni mindazoknak, akik nem tudják elkerülni vagy kikerülni a Móricz Zsigmond, a Virág utca vagy a Simai úti szakaszokat – hogy csak néhányat említsünk. Erről kérdezzük Kiss Boglárkát az Építési és Közlekedési Minisztérium vezető kommunikációs munkatársát.
2023-04-14 |
Debrecen önkormányzata és a Debreceni Egyetem a környezet megóvása érdekében tudományos hátterű, folyamatosan és hosszútávon működő környezetvédelmi monitoring rendszert hoz létre. Erről született megállapodás a napokban.
Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki a belügyminiszter Csernai Ferencnét, a sátoraljaújhelyi Egyesített Szociális Intézmény igazgatóját. Csernai Ferencné egész életét a szociális ellátásban töltötte, nagy érdeme van a jól működő intézményhálózat kiépítésében. Kimagasló szakmai tevékenységéért részesült ebben a rangos állami kitüntetésben.
2023-04-14 |
Megmenekült a cigándi járóbeteg szakellátó. A Dr. Ablonczy Pál Egészségügyi Központ működtetését az állam veszi át az önkormányzattól, az átadás-átvétel idején pedig vállalja az intézmény finanszírozását, így minden most elérhető szakrendelés tovább folytatódhat – hangzott el azon az élőláncos demonstráción, amelyet a nehéz pénzügyi helyzetbe került intézmény megmaradásáért szerveztek.
2023-04-14 |
Húsz év elteltével ismét a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara rendezi április 12-14. között a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójának megmérettetéseit. A tanácskozás során 12 tudományterületen 29 tagozatban 30 intézmény több mint 300 hallgatója ad számot tudományos kutatásainak eredményeiről.
A Debreceni Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Közgazdasági Technikuma régóta részt vesz az Erasmus+ programban, de idén először kapcsolódhatott be a nemzetközi diákcserébe a szakmai képzéssel. Törökországban szerezhetett gyakorlati tapasztalatot az intézmény mintegy 70 tanulója, elsősorban a turizmus ágazatában. Itt két turnusban dolgozhattak a fiatalok egy szállodában különböző munkaterületeken. És ezzel párhuzamosan Németországba, Olaszországba és Franciaországba is utazhattak diákok.
0:00
0:00
2023-04-14 |
Gyarmati Judit közel harminc éve ismerkedett meg a fazekassággal, s azóta több száz emberrel ismertette és szerettette meg a népi mesterséget. Az elmúlt három évtized tapasztalatairól, az alkotás folyamatairól, alkotói korszakokról és a nyári táborokról is hallhatjuk a következő percekben a fazekas mestert.
2023-04-13 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt