Az Uram, nem látta Magyarországot? című előadásban a művésznő megrendítő erővel beszélt a hazáról, hitről, szeretetről, Reményik, József Attila, Karinthy, Ady Endre, Ancsel Éva és más költők, írók műveinek segítségével.
2022-05-14 |
A résztvevő hivatásos és önkéntes katonák, illetve a hozzájuk csatlakozók 200-nál is több településen áthaladva 1800 kilométert futnak le. A program ezen a hétvégén érkezik Hajdú-Biharba.
0:00
0:00
2022-05-14 |
Szekeres Erzsébet textilművész alkotásaiból nyílt kiállítás Felsőzsolcán, a Bárczay-kastély kiállítótermében. A Magyar Örökség- és Pro Cultura Christiana-díjas művész kézzel varrott, gyapjú, selyem és fémszállal megálmodott textilképeit csodálhatja meg a közönség a tárlaton.
2022-05-14 |
Az eseményt a Dialóg Egyesület szervezte, együttműködve az önkormányzattal. Nagyon sok ötlet érkezett a felhívásra, amely felülmúlta a várakozásokat. A 48 órás intenzív munka során 6 csapat ötletét dolgozták ki projektté mentorok segítségével. Végül a szakmai zsűri három ötletet díjazott, de számos különdíjat is kiosztottak. A részletekről Molnár Aranka a Dialóg Egyesület tagja és a Miskolci Ötletmaraton szakmai koordinátora számol be.
2022-05-14 |
Ószabó István író, költő, festő és Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas opera és operett énekes közös estjére várják az érdeklődőket Debrecenben a csapókerti református templomban május 12-én, csütörtökön 18 órától. A költő istenes verseiből összeállított irodalmi műsor a költészet napjára készült, Debrecen a harmadik helyszíne az előadássorozatnak, amely több városban és Erélyben folytatódik.
0:00
0:00
2022-05-12 |
A Magyar Nemzeti Múzeum, a Makovecz Imre Alapítvány, Sárospatak Város Önkormányzata és A Művelődés Háza és Könyvtára közösen hívta életre a Makovecz Imre 1935-2011 -"Ég és föld közötti építészet" című szabadtéri vándorkiállítást, amelynek első állomása Sárospatak.
2022-05-12 |
Verseiben őszintén vall hitről, szeretetről, szerelemről, magányról, gondokról és fájdalomról. Érzékenyen, tiszta hangon, szép magyarsággal szól az olvasóhoz, költeményeit olvasva megismerhetjük legbensőbb gondolatait, érzéseit. Legújabb kötete is kiadás előtt áll.
2022-05-12 |
A debreceni tűzoltók idén kettős jubileumot is ünnepelnek, hiszen 145 éves a városban az önkéntes, és 100 éves a hivatásos tűzoltóság. A hivatásos munkatársakat foglalkoztató szervezet abban az időszakban jött létre, amikor már a tűzesetek száma meghaladta az önkéntesek erejét. A laktanya néhány éve dr. Vitéz Roncsik Jenő ezredes nevét viseli, aki a kor kiemelkedő alakja volt. A napokban tartották meg a 100 éves jubileumi ünnepséget.
2022-05-12 |
Egy Jawa Mustang csehszlovák segédmotorral járta meg a Kékestetőt Balázs Róbert. A motort üzemképtelenül vásárolta, és egyedül újította fel. A mátrai kalandja során 42 kilométer/óra volt az átlagsebessége.
2022-05-12 |
Május 11-én tartják mindenütt ezt a napot, így Miskolcon is. A városban a Kerékpáros Miskolc Egyeület és az önkormányzat közös kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet a közlekedési kultúrára. A mostani riporttal csatlakozott rádiónk is a kerékpáros egyesülettel karöltve ehhez az eseményhez.
2022-05-12 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola