A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó kaput nyit a fiataloknak az egyház és mindenek előtt a közösség, a szeretet és a hit felé.- mondta Balog Zoltán református püspök, a zsinat lelkészi elnöke, amikor megnyitotta Kárpát- medence legnagyobb református fesztiválját. Az egyházi méltóság úgy látja, hogy a református egység továbbadása és fenntartása napjainkban folyamatos küzdelem, ezért van különösen nagy jelentősége, hogy több száz határon túli vendége is van a keresztény rendezvénynek.
2021-07-30 |
Megnyitotta kapuit a 2021-es Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó a debreceni agrárcampus területén. A Kárpát- medence legnagyobb református fesztiválja július 27-e és 31-e között kétezer fiatal, köztük 400-nál is több határon túli vendég számára kínál lelki és kulturális programokat egyaránt.
2021-07-30 |
A tavaly átadott új nagyerdei szabadtéri strand jelentősen hozzájárult az Aquaticum népszerűségéhez és elismertségéhez. A fejlesztésnek köszönhetően már több hazai és nemzetközi díjat is átvehettek – értékelt Fazekas Lajos, az Aquaticum Debrecen Kft. ügyvezető igazgatója.
2021-07-30 |
Az első három alkalmat a miskolci Avasi Református Templomban, a két zárókoncertet pedig a Belvárosi Református Templomban tartják. Augusztus 2-án Sárosi Dániel orgonaművész, és Rendes Ágnes szopránénekesnő várja 20 órától a közönséget.
0:00
0:00
2021-07-30 |
Mint ismeretes, Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy az egészségügyben kötelező lesz az oltás. A munkaadóknak lehetővé kell tenni, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalóik számára - nyilatkozta egy napilapnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke aki azt is elmondta: a kamara ezt jogalkotási javaslatként teszi majd a kormány elé. Parragh László lehetséges példaként említette a rendészeti szervek alkalmazottait, a közösségi közlekedésben vagy a vendéglátásban dolgozókat. A témában megkérdeztük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, Bihall Tamást.
2021-07-30 |
Erdélyi Ágnes, az intézmény pszichiátere, addiktológusa rádiónknak elmondta: a pandémia az amúgy is mindig szorongó és aggodalmaskodó embereket érintette különösen rosszul, közülük fordultak többen orvoshoz. De többen lettek-e szenvedélybetegek és tulajdonképpen kikért hozták létre a post covid ambulanciát, ez is kiderül a következő beszélgetésből.
2021-07-28 |
A koronavírus-járvány a zeneoktatás területén is nagy változásokat hozott. A művészeti tevékenység virtuális formáinak megjelenését, hatását illetve a kultúrafogyasztás új szokásait vizsgálták a Debreceni Egyetem szakemberei. A kutatás ősszel indult azzal a céllal, hogy feltérképezzék azokat a kreatív, a tanulók aktivitását elősegítő módszereket, melyek eredményesen beépíthetők a korszerű művészetoktatási rendszerbe
Jótékonysági futást rendeztek Sárospatakon a gyógyulófélben levő leukémiás beteg gyermekekért. A debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítvány Fuss, Fotózz, Mosolyogj! kampányának részeként megszervezett program keretében a stafétát jelképező lángot Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke Bánné dr. Gál Boglárkának, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökének adta át.
2021-07-28 |
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a HungAIRy LIFE integrált projekt a kerékpáros közlekedést népszerűsítő országos videópályázatot hirdet a 14. évüket betöltött fiatalok és felnőttek számára. A levegőminőség javításán dolgozó nyolc éves HungAIRy LIFE integrált projekt keretében – a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. koordinálásával – idén július elsején elindult a tekAIR program.
2021-07-28 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt