A 25 éves Érpataki Asszonykórus Guinness rekorddal is büszkélkedhet. Pár évvel ezelőtt a Zsindelyes Fesztiválon 72 órás együtténeklés csúcsát állították be, amelyet azóta sem döntött meg senki. A többszörös Aranypáva díjas asszonykórus útja azóta is töretlen, legközelebb augusztus 21-én hallhatjuk őket a sóstói Múzeumfaluban.
2021-08-11 |
Munkatársakat toboroz a MÁV Zrt. Országosan több mint négyszáz állást hirdettek meg, Miskolc viszonylatában pedig közel húsz állás betöltetlen. Többek között közlekedésmérnököt és mozdonyvezetőt is keresnek.
2021-08-11 |
Több mint 200! címmel kulturális és gasztronómiai programokkal hívja fel a figyelmet Debrecen és a Nagytemplom nagy múltú kapcsolatára a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség. Szeptember elejétől február végéig több mint 200 programmal várják az érdeklődőket. A cél, hogy felhívják a figyelmet a gyülekezeti életre, programjaikra. A Debreceni Református Nagytemplom ugyanis nemcsak műemlék, hanem fontos közösségi élet helyszíne is. A programokról a Nagytemplom honlapján és facebook oldalán rendszeresen beszámolnak majd.
0:00
0:00
2021-08-11 |
A jövevény hamar a látogatók kedvence lett, ezért a névadásba is szeretnék bevonni a helyieket. Az ötleteket augusztus 9-ig várják a Szimbiózis Alapítvány facebook oldalára. Jakubinyi László elnök elmondta: az alpakákat elsősorban terápiás állatként tartják. Simogatásuk nyugtat, segíti a kapcsolatteremtést és javítja a hangulatot.
2021-08-09 |
A fesztivál már a korábbi években is sok nemes célt segített a zempléni, tokaj-hegyaljai térségben és ezt a hagyományt most egy kiemelkedően fontos ügy támogatásával szeretné tovább folytatni.
2021-08-07 |
Miskolc Győri kapu városrészénének elmúlt évtizedeibe nyerhetünk bepillantást azokon a fotókon amelyek az Ifjúsági Házban tekinthetők meg. A Kapuzörgetők helytörténeti kutatómunkájának részeként elkészült két kiadvány is.
2021-08-07 |
Az őszi kalászosok betakarítása már szinte 100 százalékban befejeződött, így nem kellett attól tartani, hogy a szél ledönti a még lábon álló búzát. A betakarítással maximálisan elégedettek lehetnek a gazdák, hiszen jobb és több volt a termés a megyében, mint tavaly, ráadásul még magasabb áron is lehet értékesíteni a gabonát - mondta rádiónknak Rácz Imre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szabolcs megyei elnöke.
2021-08-07 |
A pozsonyi csata, valamint a nándorfehérvári diadal előtti tisztelgés okán állított emlékkövet Sárospatakon a Sárospataki Wass Albert Kör.
2021-08-07 |
Egy híres bárói családról, a Pálóciakról tartott előadást Dr. Novák Ádám történész, a Debreceni Déri Múzeum muzeológusa Sátoraljaújhelyen, a Kazinczy Ferenc Múzeumban.
0:00
0:00
2021-08-07 |
A hamarosan megépülő gyalogos függőhídról, a sátoraljaújhelyi temető üzemeltetéséről, az e biciklik kölcsönzésének lehetőségéről és a Zemplén Kalandpark aktuális híreiről kérdeztük Dankó Dénest, Sátoraljaújhely alpolgármesterét.
2021-08-06 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt