A koronavírus-járvány miatt szükséges távolságtartás betartását igyekeznek elősegíteni egy kolozsvári iskolában azzal, hogy a folyosókon KRESZ jelek segítik a közlekedést. Romániában kötelező a járvány miatt az iskoláknak a haladási irányt felrajzolni a folyosókon, ám az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban nem elégedtek meg a sablonos megoldással, és tovább gondolták a kötelezőt.
2020-10-02 |
Miért változott meg ennyire az emberek hozzáállása a koronavírus-járványhoz? Miért volt nagyobb a félelem márciusban, mint szeptemberben, amikor most ráadásul még jóval több fertőzöttről is van tudomásunk? Egyáltalán, mi határozza meg azt, hogy az emberek mitől félnek? Lehet-e racionális a félelem? A következő percekben Szántó Richárddal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
2020-10-02 |
Már lehet regisztrálni a "72 óra kompromisszum nélkül" elnevezésű önkéntes ifjúsági akcióra, amelyet idén október 8. és 11. között tartanak. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház közös, háromnapos programjának célja, hogy népszerűsítse az önkénteskedést a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok körében.
2020-10-02 |
A tervezett építkezés 60 százalékánál tartanak most. Az európai uniós forrásból, határon átnyúló program keretében megvalósuló fejlesztés részeként újjáépül a palotaszárny, valamint állagmegóvási munkálatokat végeznek el több épületrészen.
2020-10-01 |
Ez az oktatási rendszer most szeptemberben már elindult, amelynek a lényege, hogy lehetőleg minél több időt töltsön gyakorlattal a fiatal. A gyakorlati helyet biztosító vállalkozások majd a következő tanévben fognak ebbe bekapcsolódni. Az alelnök szerint ennek segítésében a kamaráknak is nagy szerepük lesz.
2020-10-01 |
Ez azért is fontos – hangsúlyozza a főkertész –, mert „most is rengeteg olyan családi házat és társasházat látni, ahol a lakók, magukénak érezvén a közterületet, rendben tartják azt, sőt kis kerteket alakítanak ki, talán van remény arra, hogy ha egyre több ilyen öntevékeny lakóközösség jön létre, akkor a városlakókkal együtt rendben tarthatóbbak lesznek a zöldfelületek.”
2020-10-01 |
Csengey Gusztáv teológus, tanár, író és költő Izrael története című könyve 1909-ben készült el. A kézirat most azért kerülhetett elő, mert a miskolci evangélikus egyházközség a templom felszentelésének 225. évfordulójára készül s ebből az alkalomból egy gyülekezet történeti kiadványt terveznek.
2020-10-01 |
Az írónő születésnapjához közeledve a felnőtteknek minden nap egy kérdésre kell helyesen válaszolniuk, míg a gyermekektől rajzokat várnak. Szabó Magda születésnapján, október 5-én lesz az eredményhirdetés.
2020-10-01 |
A segélyszervezet évek óta végez börtönmissziós feladatokat a fiatalok körében. A filmvetítéssel a lakosságot szeretnék érzékenyíteni a téma iránt és megmutatni, hogy ezek a megbélyegzett fiatalok is szerethetőek.
2020-10-01 |
Több mint egy hetet kórházban volt, és tünetei ugyan enyhültek, de még mindig lábadozik, lassan egy hónapja. Az átélt élményeiből dalszöveget is írt, melyet a riportban fel is olvas.
2020-09-30 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola